Bajok felett: hogyan élt Jáákov szenvedés nélkül?
Hogyan élhet valaki szenvedés nélkül, ha az élete tele van bajokkal? Oberlander Báruch rabbi a Toldot hetiszakasz kapcsán gyerekkori emlékeiből és Jáákov ősatya életéből mutatja meg, hogy az ember a bajai fölé emelkedhet.
A rabbi a hetvenes években nőtt fel Brooklynban, a Williamsburg negyedben. Körülötte szinte minden felnőtt holokauszttúlélő volt: családtagok, nagyszülők, nagybácsik, szomszédok, tanárok, rabbik. Azt gondolhatnánk, hogy szomorúság ülte meg a levegőt, de nem így volt. Ezek az emberek normális életet éltek, mert az életre koncentráltak, azzal voltak elfoglalva, és nem azzal, hogy mennyire kell sajnálniuk magukat.
A Midrás felteszi a kérdést: miért érdemelte meg Jáákov, hogy olyan élete legyen, amelyben nem volt szenvedés? A válasz: mert mindig a tanházban volt, Tórát tanult, ahogy a Tóra is mondja róla, hogy a sátrakban ült.
Csakhogy Jáákovnak bőven volt szenvedése. Amikor Egyiptomba érkezett, és a fáraó megkérdezte, milyen volt az élete, elmondta, hogy menekülnie kellett Észáv elől, és utána is rengeteg baj érte. Hogyan mondhatja hát a Midrás, hogy nem szenvedett?
A rabbi magyarázata szerint a Midrás nem állítja, hogy Jáákovot nem érték bajok. Azt mondja, hogy nem szenvedett tőlük, mert a feje a Tóra tanulásában járt. Az élete erre összpontosult, és ezzel a bajai fölé emelkedett. A bajok ott maradtak, de ő nem alulról nézett fel rájuk. A rabbi hasonlata szerint egy százemeletes épület tetejét lentről nem is látni, egy repülőgépből nézve viszont egészen picinek tűnik. Jáákov a Tóra tanulásával és a micvákkal, a parancsolatok teljesítésével volt elfoglalva, ezért nem szenvedett, pedig a bajok jelen voltak az életében.
A rabbi ugyanezt látta gyerekként a körülötte élő túlélőkön. Szerinte ez a mi útmutatásunk is: ne arra figyeljünk, ami talán nem tökéletes vagy rossz az életünkben. Legyünk magasabban ennél, és foglaljuk el magunkat fontosabb dolgokkal.
