Tojás hamuba mártva: Tisá beáv gyászának jelei
Oberlander Báruch rabbi Tisá beáv böjtje előtt a szeudá máfszeket, a böjtöt megelőző utolsó étkezés szokásait mutatja be. Ez már a gyász hangulatában zajlik: alacsony széken vagy sámlin ülünk, nem viselünk bőrcipőt, és egyszerű, szegényes étkezést fogyasztunk. A nap lényege a jeruzsálemi Szentély lerombolásának gyásza, amely a rabbi szerint bizonyos értelemben még szigorúbb is, mint a családi gyász, hiszen már napokkal korábban tartózkodunk a hústól és a bortól.
Az étkezés a hagyományos gyászolói étkezésre emlékeztet: kenyér és tojás kerül az asztalra. A különbség az, hogy Tisá beáv előtt a tojást hamuba mártjuk, mert a Szentély leégett, és a hamu ennek a pusztulásnak a jele. Nem lakomáról van szó, hanem a hiány tudatosításáról: ilyenkor nem eszünk többféle fogást, nem egészítjük ki az étkezést hallal vagy más finomsággal. A böjt előtti utolsó falatok már a gyász nyelvén beszélnek.
A rabbi gyakorlati részleteket is említ. A böjt teljes napján tilos az evés és ivás, ezért aki például a kávé elmaradása miatt fejfájástól tart, előre gondoskodhat olyan megoldásról, amely nem sérti a böjtöt. Este a zsinagógában Máriv után felolvassák Échá könyvét, Jeremiás siralmait, másnap reggel pedig különleges gyászjelek kísérik az imát: nem veszünk fel tálitot és tfilint, mert ezek a zsidó ember vallási ékességei. Ezt csak délután, Minchánál pótoljuk.
Tisá beáv munkanap ugyan, de helyesebb, ha az ember lehetőség szerint nem dolgozik, vagy legalább délutánra halasztja a munkát. A nap célja, hogy gyászoljuk a Szentélyt, és kérjük az Örökkévalót: jöjjön el a Messiás, épüljön fel újra a Szentély, és ne kelljen többé a pusztulását siratnunk.
