Vendégek vagyunk Isten világában
Oberlander Báruch rabbi a Behár hetiszakasz egyik központi micváján, a smitá évén keresztül mutatja meg, hogyan tanítja a Tóra az embert alázatra és helyes önismeretre. Sok micvának van jól látható tárgya: szukotkor a négy növény, hétköznap reggel a tfilin, más parancsolatoknál egy-egy konkrét cselekedet vagy eszköz. A smitá esetében azonban a kérdés különösen érdekes: mivel teljesítjük ezt a micvát?
A smitá parancsa szerint Izrael földjén minden hetedik évben pihentetni kell a földet. Nem szántanak, nem vetnek, nem művelik úgy a mezőt, mint a többi évben. A rabbi rámutat: ennek a micvának a „tárgya” tulajdonképpen nem egy eszköz, hanem az egész élet. A Tóra ugyanis azt mondja: „a föld az enyém” – vagyis az Örökkévaló arra emlékezteti az embert, hogy nem ő az abszolút tulajdonos. A föld, a megélhetés, az otthon, az élet keretei mind Istentől vannak.
A smitá éve ezért egész éven át tartó lelki tanulás. Az ember ilyenkor újra felismeri: nem ő „az úr a házban”, hanem vendég az isteni világban. Ez a gondolat nem csupán mezőgazdasági szabály, hanem világnézet. Az ember hat évig dolgozik, épít, tervez, gazdálkodik, de a hetedik évben meg kell állnia, hogy megértse: mindez csak azért lehetséges, mert az Örökkévaló helyet ad neki a világában.
A rabbi felidézi Rási magyarázatát is a babilóniai száműzetés hetven évéről. A hagyomány szerint a hetven év megfelelt azoknak az elmulasztott smitá éveknek, amelyeket Izrael nem tartott meg. Ha az ember Isten házában úgy viselkedik, mintha ő volna a gazda, akkor a következmény a száműzetés: elveszíti azt a teret, amelyet ajándékba kapott.
A tanítás ma is érvényes, akkor is, ha a smitá micvája teljes formájában Izrael földjéhez kötődik. Mindannyiunknak emlékeznünk kell arra, hogy vendégek vagyunk Isten világában. Ő lát el minket, Ő adja az élet lehetőségét, ezért úgy kell élnünk, ahogy az illik a házigazda otthonában.
