Miért csinálom?
Oberlander Báruch gondolatai a Lech l’chá heti szakasz kapcsán – az Isten szolgálat tisztaságáról
A Tóra első két hetiszakasza komoly, már-már drámai eseményeket sorakoztat fel: a bűnbeesés, a száműzetés, az emberiség elbukása, majd Noé idején az özönvíz. És aztán megérkezünk a harmadik heti szakaszhoz, Lech l’chá – és hirtelen minden más hangulatot kap.
„Végre csupa jó hír, csupa öröm” – kezdte Oberlander Báruch rabbi szokásos heti gondolatát. „Nincs tiltott fa, nincs özönvíz, nincs pusztítás. Most Ábrahámról van szó, és csupa jó és szép dologról.”
A parancs – és az elindulás
A szakasz központi mondata, amely az egész történet kiindulópontja:
„És mondta az Örökkévaló Ábrámnak: Menj el önmagadért… és áldás leszel.”
Ábrahám kap egy parancsot – és egyúttal ígéreteket is: gyermekáldást, vagyont, hírnevet, isteni áldást. És a Tóra így folytatja:
„És elment Ábrám, ahogyan az Örökkévaló mondta neki.”
De vajon miért ment el Ábrahám?
A válasz elsőre egyszerűnek tűnik: mert Isten megparancsolta. De a Tóra mégis úgy fogalmaz, hogy „ahogyan az Örökkévaló mondta neki” – mintha nem lett volna teljesen magától értetődő. Hiszen ott voltak azok az ígéretek is. Talán emiatt ment?
Kétféle szolgálat
Oberlander rabbi szerint a Tóra ezzel a megfogalmazással egy mély lelki kérdésre világít rá:
„Lehet az Istent szolgálni kétféleképpen. Az egyik, amikor az ember azért teljesíti a micvákat, mert ezáltal jobb ember lesz, jól fogja érezni magát, és hisz abban, hogy jár érte jutalom.”
Ez természetes, és a zsidóság nem tagadja a micvák jutalmát – a Tóra maga beszél róla. De mégis, ha valaki azért teszi a jót, mert neki lesz tőle jobb – akkor tulajdonképpen nem Istent szolgálja, hanem saját magát.
„Az igazi istenszolgálat az, amikor az ember azt mondja: nincs annál jobb, mint Istent szolgálni. Nem a haszon, nem a következmény, hanem maga a kapcsolat, maga a kötődés az érték.”
Ábrahám nem a jutalomért ment
A Lech l’chá szakaszban az Örökkévaló valóban megígéri Ábrahámnak az áldást, gyermeket, hírnevet, vagyont. De a Tóra hangsúlyozza, hogy Ábrahám azért indult útnak, mert Isten azt kérte tőle – nem a jutalom miatt.
„Ábrahám értékelte, hogy egy ilyen lehetőséget kapott – hogy teljesítheti Isten akaratát. Ez önmagában elég volt neki.”
Ez a belső motiváció az, ami kiemeli Ábrahámot – és ami miatt ő lehetett a „hit atyja”, a zsidóság első ősatyja.
A zsidóság mint kapcsolat
A rabbi tanítása itt nagyon személyes és aktuális irányt vett: Miért csinálom? Miért vagyok vallásos? Miért tartom meg a micvákat?
A válasz nem egyszerű, de a kérdés őszinte feltevése már önmagában nagy lépés a fejlődés felé.
„Ha azért tartok kóserságot, mert jót tesz az egészségemnek – az szép. Ha azért tartok szombatot, mert családi harmóniát hoz – az szintén jó. De ha ezek az egyetlen okok, akkor nem Istent szolgálom, hanem magamat.”
A cél az, hogy az Istenhez való kötődés önmagában legyen érték. Hogy a micvá ne csak eszköz legyen valamire, hanem a kapcsolat kifejezése legyen.
Örömmel a szolgálatban
A hetiszakasz egyik rejtett üzenete tehát az, hogy ne csak azt nézzük, mit teszünk, hanem miért. És ha tudjuk, hogy minden micvá egy újabb szál a kapcsolatban az Örökkévalóval, akkor az egész zsidóság nem teher, hanem örömforrás lesz.
„Ábrahám nem a jutalomért ment – hanem mert az Örökkévaló kérte tőle. Ez volt a lényege.”
Ez a lelkület az, ami ma is éltetni tud egy zsidót – bármely korban, bármilyen helyzetben.
Szolgálni Istent – csak azért, mert Ő az Isten. És mert semmi sem jobb annál, mint közel lenni Hozzá.
