Az ima lehet átok?
Peszách után – miért számít ennyire, mit mondunk az imában?
Peszách után a zsidó liturgia is átvált a nyári rendre. Izrael földjén ilyenkor már nem kérünk esőt, mert a nyári eső nem áldás lenne, hanem kár: tönkreteheti a mezőgazdaság rendjét. A halacha ezért kimondja: ha valaki ilyenkor megszokásból mégis esőért imádkozik az Ámidában, újra kell mondania az imát.
Oberlander Báruch rabbi szerint ez elsőre meglepő. Hiszen ilyenkor többnyire nem tudatos szándékról van szó, hanem figyelmetlenségről, rutinról, arról, hogy az ember nem volt eléggé jelen az imában. Azt gondolhatnánk: egy ilyen „fél szívvel” elmondott mondatnak úgysem lehet valódi hatása. A halacha mégsem ezt mondja. Épp ellenkezőleg: mivel az ember kimondta az Örökkévaló előtt, annak súlya van – annyira, hogy ha rosszat kér, az akár átokként is hathat.
És éppen ebből fakad a tanítás ereje. Ha még egy figyelmetlenül, megszokásból elmondott ima is ilyen komolyan számít, akkor mennyivel inkább számít az, amikor az ember valóban odafigyel. Amikor szívvel-lélekkel mondja a gyógyulásért szóló áldást, vagy a megélhetésért mondott kérést. Ha a „rosszul” mondott ima sem semleges, akkor a jól mondott, átélt, koncentrált ima hatása még inkább valóságos.
A rabbi gondolatmenete ezért nem elsősorban figyelmeztetés, hanem bátorítás. Az ima nem üres szöveg, nem puszta vallási gyakorlat. Van súlya, következménye, ereje. És ha az ember megtanul valóban jelen lenni benne, akkor joggal bízhat abban, hogy az Örökkévaló meghallgatja.
