Az utolsó túsz – öröm és fájdalom egyszerre
Besálách hetiszakasz gondolatai
A rabbi egy megrendítő, mégis felemelő aktualitással indít: az október 7-én elhurcolt 251 izraeli túsz közül az utolsó holttest is hazakerült Izraelbe. Egy szörnyű fejezet lezárult. Van ebben megkönnyebbülés és öröm – végre mindenki hazatért –, ugyanakkor ott a mély fájdalom is: nem élve, hanem holtan. Mégis fontos, hogy a család méltón eltemethesse szerettét. Ez az ambivalens érzés – öröm és gyász egyszerre – vezeti át a gondolatmenetet a heti szakaszhoz.
A Besálách hetiszakaszban olvassuk a Tenger dalát: Mózes és Izrael fiai énekelnek, amikor látják, hogy az egyiptomi hadsereg végleg elpusztult, és nem üldözi többé őket. A Talmud azonban hozzátesz egy különös részletet: az angyalok is énekelni akartak, de az Örökkévaló megtiltotta nekik. „Az én kezem munkái fulladtak a tengerbe, és ti énekelni akartok?” – mondja nekik.
A kommentárok felteszik a kérdést: ha az angyaloknak nem volt szabad énekelni, akkor Mózes és a nép miért tehette meg? A rabbi magyarázata szerint a különbség az, hogy az angyal képtelen egyszerre két, egymásnak ellentmondó érzelmet hordozni. Vagy örül, vagy szomorkodik. Az ember viszont képes erre az összetettségre. Izrael fiai tudtak örülni a megmenekülésnek, miközben megértették, hogy emberi életek vesztek oda. Az angyalok erre nem képesek – az ember igen.
Ez a tanítás ma különösen aktuális. Lehet és szabad örülni annak, ami jó, még akkor is, ha ugyanabban a történetben fájdalom is van. A szomorúság nem semmisíti meg az öröm jogosságát, és az öröm nem tagadja le a veszteséget. Az ember ereje éppen abban áll, hogy képes mindkettőt egyszerre hordozni – és ebből az összetett valóságból továbbmenni, élni, építeni.
