El a rossztól, vagy a jó felé?
Kedosim hetiszakasz – mi visz közelebb a helyes élethez
Oberlander Báruch rabbi a Kedosim hetiszakasz kapcsán egy alapvető lelki kérdést tesz fel: hogyan jut el az ember a jóhoz? Úgy, hogy menekül a rossztól, és ezért tesz jót? Vagy úgy, hogy a jót keresi, és ezért távolodik el a rossztól?
A rabbi szerint ez nemcsak általános emberi kérdés, hanem az istenkapcsolat egyik központi témája is. Lehet úgy élni a zsidóságot, hogy az ember elsősorban a bűntől akar távol maradni, és emiatt teljesíti a micvákat. De lehet fordítva is: annyira vonzónak látja a micvák világát, annyira értékesnek és örömtelinek az Istenhez való közelséget, hogy emiatt már nem akar vétkezni.
A haszid gondolkodás – hangsúlyozza a rabbi – inkább a második utat választja. Nem a rossz állandó hangsúlyozását teszi középpontba, hanem azt, hogy meg kell mutatni, milyen jó a jó. Milyen különleges dolog micvát teljesíteni, milyen emelő ereje van az Istenhez való közelségnek, és mennyi öröm rejlik a zsidó életben. Ha ezt az ember valóban érti és érzi, akkor a rossz veszít a vonzásából.
A rabbi ezt a heti szakasz egyik mondatával is összekapcsolja: „Fedd meg embertársadat, és ne viselj miatta bűnt.” A hangsúly szerinte azon van, hogyan történik a megfeddés. Nem úgy, hogy az ember csak a rosszat sorolja, csak a bűnt emeli ki, és csak azt ismételgeti, milyen súlyos a vétek. Hanem úgy, hogy a másik ember előtt feltárja a jó út szépségét és értékét.
A tanítás lényege: a jó akkor válik igazán erőssé, ha vonzó. És ha az ember valóban meglátja, milyen érték rejlik a micvákban, akkor a rossztól való eltávolodás már nem kényszer lesz, hanem természetes következmény.