Hangosan imádkozni – de úgy, hogy a másikat ne zavarjuk
Oberlander Báruch rabbi a kárlini hászidok ismert szokásából indul ki: ők különösen hangosan imádkoznak. Ha egy egész közösség így imádkozik, ebből nincs probléma, de Briskben történt, hogy egyetlen kárlini hászid az egész zsinagógát zavarta hangos imájával. A közösség már azon gondolkodott, hogyan lehetne eltávolítani, amikor a híres briszki rabbi inkább személyesen beszélt vele.
Séta közben a rabbi egyszer csak hangosan kiáltva kérdezte meg tőle, hogy van. A hászid csodálkozott: miért kiabál, hiszen egymás mellett állnak? A rabbi erre azt mondta: éppen ezt szeretné megértetni vele. Az Örökkévaló is közvetlenül mellette van, ezért nincs szükség kiabálásra. A hászid válasza azonban szintén találó volt: ő tudja, hogy Isten hallja, de saját magát is szeretné hallani. A hangos ima segít neki jobban beleélni magát a szövegbe, éberebben és nagyobb kávánával, áhítattal imádkozni.
A rabbi szerint ebben valóban van igazság. Ha valaki annyira halkan imádkozik, hogy közben elveszíti a figyelmét, akár el is álmosodik, akkor nehezebb átélni a szavakat. A valamivel hallhatóbb ima segíthet a koncentrációban. Ugyanakkor fontos a másokra való tekintet is: az ember saját áhítata nem válhat mások imájának akadályává.
A Talmud külön is beszél a hangosan és teljes erővel mondott ámen jelentőségéről. Rási magyarázata szerint ez nem pusztán hangerőt jelent, hanem erős belső figyelmet is. Az ámen akkor igazán értékes, ha az ember hallja, érti és átéli, amit mond.
Ros hásáná előtt ez különösen fontos tanítás. Az ima nem puszta szövegmondás, hanem találkozás az Örökkévalóval. Érdemes úgy imádkozni, hogy a saját szívünk is felébredjen tőle, miközben a mellettünk álló embernek is megmaradjon a lehetősége az áhítatra.
