A megvesztegetés megvakít – mert a hála erősebb, mint hinnénk
Oberlander Báruch rabbi a Softim hetiszakasz egyik világos tilalmából indul ki: „Ne fogadj el megvesztegetést, mert a megvesztegetés megvakítja a bölcsek szemét.” Elsőre felmerülhet a kérdés: miért éppen a bölcsekét? Talán annak, aki kevésbé bölcs, nem árt ugyanígy a megvesztegetés?
A rabbi magyarázata szerint a Tóra éppen azt akarja hangsúlyozni, hogy még a legbölcsebb, legtisztességesebb ember sem gondolhatja magáról: elfogadom az ajándékot, de ettől még teljesen pártatlan maradok. A megvesztegetés belső kötődést hoz létre. Ha valaki jót tett velünk, természetes módon hálát érzünk iránta, és ez már befolyásolja az ítéletünket. A Tóra ezért nem bízza ezt az ember önuralmára, hanem eleve megtiltja a megvesztegetés elfogadását.
A tanítás mélyebb rétege a hála erejéről szól. Hálátlannak lenni természetellenes és helytelen. Ha valaki segített nekünk, adott valamit, tett értünk valami jót, annak nyoma marad bennünk. Ez önmagában szép emberi tulajdonság, csak éppen egy bírónál veszélyessé válhat, mert eltorzíthatja az igazságos döntést.
A rabbi ebből a mindennapi életre is következtet. Ha egy másik emberrel szemben kötelességünk hálásnak lenni azért, amit kaptunk tőle, akkor mennyivel inkább így kell viszonyulnunk az Örökkévalóhoz, akitől az életünket, egészségünket, lehetőségeinket és minden javunkat kapjuk. A hála a zsidó élet egyik alapállása: észrevenni, amit kaptunk, és nem természetesnek venni.
A megvesztegetés tilalma így egyszerre jogi szabály és erkölcsi tanítás. Arra figyelmeztet, hogy a hála valóban hatással van ránk – ezért az igazságszolgáltatásban óvni kell tőle a döntést, az élet többi részében pedig tudatosan ápolni kell.
