Lásd meg a jót – és adj érte hálát!
Az évnek ebben az időszakában, Sávuot után, a bikurim, azaz az első gyümölcsök micvájának szezonjába lépünk. Oberlander Báruch rabbi heti tanításában arra hívja fel a figyelmet: nemcsak a gyümölcsöt, de a hálát is „le kell aratni” – és el kell vinni egészen Jeruzsálemig.
A hosszú út Jeruzsálembe – és a hála
A bikurim micvája arról szól, hogy a Szentföldön termett első gyümölcsöket el kell vinni a Szentélybe, és ott nyilvánosan hálát kell mondani az Örökkévalónak: „aki adott nekünk földet, és ezen a földön ilyen szép gyümölcsök teremtek.”
„Ez nem volt egyszerű dolog” – emlékeztet a rabbi. „Akkoriban ez egy hosszú út volt, de az Örökkévaló fontosnak tartotta, hogy az ember ne csak magában hálás legyen, hanem mondja ki: köszönöm.”
A tanítás egyik kulcsüzenete, hogy sokan csak akkor veszik észre Isten jelenlétét, amikor baj van. A micva viszont épp ellenkezőleg tanít: legyünk képesek észrevenni a jót – még mielőtt a hiány fájna.
A 107. zsoltár: bajból jövő hála
A rabbi idézi a 107. zsoltárt, amelyet a chászidok péntek délután, Minchá előtt mondanak el. A zsoltár különböző emberi sorshelyzeteket sorol fel – vándorlás, betegség, rabság, veszély – és minden egyes epizódban visszatér a vers: „Adjanak hálát az Örökkévalónak szeretetéért és az emberekkel tett csodáiért.”
De van itt egy furcsaság – jegyzi meg a rabbi. A szöveg először egyes számban beszél a jóról, majd többes számban a csodákról. Miért ez a váltás?
„Azért,” mondja a rabbi, „mert ha az ember megáll és hálát mond akár csak egy dologért, megváltozik a nézőpontja. Hirtelen látni kezdi, hogy nem is egyetlen jó történt vele – hanem sok. De ehhez kell egy pillanatnyi érzékenység.”
És mi a mi Jeruzsálemünk?
A rabbi a tanítás végén a jelenhez kapcsolódik: „A szent földről most jönnek a hírek, hogy Isten segítségével sikerült elhárítani egy nagy veszélyt, ami fenyegette a zsidókat. Imádkozzunk, hogy soha többé ne legyen ilyen.”
És ahogy a jeruzsálemi bikurim-út célja az volt, hogy a legjobb gyümölcsért köszönetet mondjunk, úgy a mi célunk ma is ez: látni a jót, érzékenyen észrevenni, és hálával reagálni. Mert „nemcsak egy jó dolog történik velünk – hanem sok. Csak nézni kell tudni.”
