Kishitűség vagy újrakezdés? – Mit jelent a bűnbánat Jom kipur után
Oberlander Báruch tanítása a Jom kipur utáni első imáról
Jom kipur végén, a sófár hangjának elhangzása után, a zsidó világ fellélegzik. Egy egész napos böjt, imádság, lelki tisztulás zárul le, és valami új kezdődik. Az ember felszabadultan léphet tovább – legalábbis ezt hinnénk.
Csakhogy alig szárad meg a könny az arcokon, az esti Máriv imában az Amidá részeként újra ezt mondjuk:
„Szlách lánuvinu… – Bocsáss meg nekünk, Atyánk, mert vétkeztünk.”
Oberlander Báruch rabbi – mint mindig – pontosan ráérez a kérdésre, ami ilyenkor mindenkit foglalkoztat: hogy lehet, hogy már megint bocsánatot kérünk?
„De hát most van vége Jom kipurnak! Egy hosszú böjt után vagyunk, még mindig tart a böjt az ima alatt, és már az Isten megbocsátott nekünk. Akkor miért kérünk újra bocsánatot?”
Az emberi kishitűség
A rabbi válasza egyszerre humoros és mély: talán azért, mert kishitűek vagyunk. Kishitűek saját változóképességünkben, és kishitűek az Örökkévaló megbocsátó erejében.
„Valahogy van bennünk olyan, hogy kishitűek vagyunk: tényleg képesek vagyunk igazán megtérni és megváltozni? És kishitűek vagyunk abban is, hogy az Isten tényleg megbocsátott nekünk egy nap alatt.”
Pedig a zsidó hagyomány világosan tanítja: Jom kipur napja maga hozza el a bocsánatot. Nem az emberi érdem miatt, hanem mert ez a nap a megbékélés ajándéka. Ha valaki őszintén tesuvát – megtérést – gyakorol, akkor a megbocsátás biztos. Nincs „talán”, nincs „majd egyszer” – itt és most.
Az új kezdet hite
A rabbi hangsúlyozza: a tegnapi nap egy lehetőség volt arra, hogy valóban új lappal induljunk. Ha az ember szívből dönt, hogy megváltozik – az igenis számít.
„Az igazság az, hogy ha az ember eldönti Jom kipurkor, hogy megváltozik – az számít. Az ember képes megváltozni egy nap alatt.”
A Máriv Amidában elmondott bűnvallomás nem önellentmondás, hanem tükör. Egy emlékeztető: ne kezdjük az új évet azzal, hogy rögtön kételkedünk. Hanem higgyünk magunkban, higgyünk a nap erejében – és legfőképp higgyünk az Örökkévalóban.
A tett a hit próbája
A rabbi egy egyszerű, de lényeges tanáccsal zárja gondolatait:
„A mai nap feladata, hogy tényleg induljunk el ezen az úton. Például ma este ott legyünk a zsinagógában, gyújtsuk meg a gyertyákat időben.”
Mert nem elég hinni a változásban – tenni kell érte. Egy újabb imával, egy újabb micvával, egy apró gesztussal, amellyel kimondjuk: igen, hiszek a tegnapi napban, és abban is, aki most vagyok.
Ne legyünk kishitűek – sem magunkkal, sem az Istennel szemben. Amit tegnap elhatároztunk, az érvényes. És amit ma teszünk, az megerősíti ezt. Guccsábeszt kívánunk mindenkinek – egy valóban új szombatot, egy új évet, új hittel, új lélekkel.
