Ki az az „én”? – Az első bűn, a fogságba került lélek és a szabadság útja
Oberlander Báruch tanítása a Brésit hetiszakaszról, az én kettősségéről és az isteni szolgálat felszabadító erejéről
A Szimchát Torá ünnepe után mindig újra kezdjük. A zsidó naptár egyik legmeghatóbb pillanata, amikor befejezzük a Tórát – és azonnal újrakezdjük az elejéről. A hét első hetiszakasza a Brésit, amely az ember teremtéséről és bukásáról szól.
Ahogy Oberlander Báruch rabbi tanította egy friss előadásában, ez a szakasz több, mint a világ kezdete: ez a lelki küzdelmeink forrása is.
Túszok és tánc
A rabbi tanítása különösen érzelmes háttérrel indult:
„Hat órakor nálunk a Vasváriban – de szerintem az egész zsidó világban – nagyon különleges volt. Az emberek sokat táncoltak, és a legnagyobb öröm az volt, hogy húsz zsidó túsz Izraelben szabadult ki, egészségesen.”
A fizikai szabadság öröme azonban mélyebb szinten rímel a spirituális szabadság kérdésére, ami a Brésit hetiszakasz központi témája: hogyan került az ember „fogságba”?
A tiltott fa és a belső törés
A Tóra szerint Isten azt parancsolta Ádámnak és Évának, hogy ne egyenek a jó és rossz tudásának fájáról. A kígyó azonban mást mondott:
„Tudja az Isten, hogy amint esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: ismeritek a jót és a rosszat.”
De mi történt valójában akkor, amikor ettek a gyümölcsből?
A haszid tanítás szerint eddig az ember csak jót akart. Az ösztönei, a belső vágya is az Isten szolgálata felé vitte. Ha volt rossz, az kívülről jött – mint egy „kígyó”, aki nem része a személyiségnek. A bűn után azonban a rossz belülre került.
„A tiltott fának az evése bizonyos szempontból akkor az emberiség fogságba került.”
Megszületik az „én” – de melyik az igazi?
A rabbi így fogalmaz:
„Innentől kezdve van egy új én. Az az én, ez pedig egy egoista én. Azt akarja, ami kényelmes, ami élvezetes. Nem érdekli semmi más, csak: én, én, én.”
Ez a belső törés azóta is jelen van bennünk. Van bennünk egy hang, ami azt súgja, „tedd, ami kényelmes”, „ez jár neked”, „miért vállalnál áldozatot?”
És van egy másik hang, amely az isteni akarat felé húz: „Mi az, amit az Örökkévaló akar tőlem ebben a pillanatban?”
A rabbi szerint itt jön az igazi kérdés:
„Amikor megszólal a belső hang, nem szabad elhinni neki. Ő azt mondja: ‘Ezt én szeretném’. De ki ez az én? Ki szól belőlem?”
A szabadság kulcsa: felismerni a valódi „én”-t
Az igazi én nem az, aki mindig enni, pihenni, szórakozni akar. Az igazi én a lélek, amely Istent keresi, és a micvák által tud kiteljesedni.
„Akkor tudunk előrehaladni, ha nem hisszük el mindig, amikor a testünk azt mondja, hogy ‘én ezt akarom’. Lehet, hogy nem is én akarom – csak a testem, a megszállt ‘én’ szól belőlem.”
Ez az ember belső felszabadítása – amikor a túszul ejtett lélek újra irányt vesz az Örökkévaló felé.
A micvák, mint szellemi tánc
Nem véletlen, hogy a rabbi tanítása a Szimchát Torá táncával kezdődött. A fizikai felszabadulás, amit a túszok kiszabadulása hozott, spirituális párhuzama annak a felszabadulásnak, amelyet minden ember átélhet, amikor a micvákon keresztül túllép a testi énjén.
A tánc a Tórával valójában a lélek örömteli kifejezése: most már tudja, mi az igazi cél, és mi az igazi „én”.
Összegzés: ne hidd el elsőre, amit „én” mondok
Ahogy a haszid bölcsek tanítják: a világ nem fekete-fehér, és még a belső hangod is lehet félrevezető. A szabadság ott kezdődik, ahol felismered, ki is vagy valójában: egy isteni lélekrész, aki nem fogoly többé, hanem a Tóra táncosa.
„Nem vagyok az, amit a testem mond. Az vagyok, aki Istent keresi.”
Brésit – kezdet. Az új ciklus kezdete. Az új élet kezdete. A visszatérés az igazi „én”-hez.
