Ki előzte meg Istent?
Bo hetiszakasz – lelkesedés, sietség, a micva szíve
A Bo heti szakaszban már a kivonulás küszöbén áll a zsidó nép. A tizedik csapás, az elsőszülöttek halála előtt az Örökkévaló pontos utasítást ad: mutassák be a peszáchi áldozatot, kenjék a vért az ajtófélfára, és készen álljanak az indulásra. De a Tóra nemcsak azt mondja meg, mit kell tenni, hanem azt is, hogyan: felövezve, saruval a lábon, vándorbottal a kézben – és sietve.
Miért ez a sietség? Miért nem lehetett nyugodtan, lassan, megfontoltan enni az áldozatot?
A rabbi magyarázata szerint itt nem technikai részletről van szó, hanem a micva lényegéről. Az Örökkévaló mindent megad az embernek: életet, erőt, anyagi lehetőséget. Amikor az ember teljesít egy micvát, valójában mindig az isteni ajándékokra épít. Ezért hangzik el a kérdés a Midrásban: „Ki előzte meg Istent?” Ki tett bármit is úgy, hogy az Örökkévaló ne készítette volna elő hozzá a feltételeket?
A válasz az, hogy egyetlen dolog van, amit az ember tud hozzátenni: a lelkesedés. A gyorsaság, a sietség nem kapkodás, hanem belső tűz. Annak kifejezése, hogy ez fontos, hogy nem halogatom, nem tolom későbbre, hanem most, teljes szívvel teszem meg.
Ezért kell a micvákat idejében teljesíteni. Amit lehet reggel, ne halasszuk délre. Amit ma meg lehet tenni, ne toljuk holnapra. A lelkesedés az az emberi rész, amely a micvát teljessé teszi. Ez az, ami valóban tőlünk jön.
