Ellenség ellen?
A Vájchi heti szakasz végén a feszültség még egyszer felszínre tör: József testvérei félni kezdenek. Meghalt Jákob, és most attól tartanak, hogy József – aki Egyiptom alkirálya lett – végre bosszút áll rajtuk azért, amit vele tettek. Eladták rabszolgának, megalázták, elszakították az apjától. Most minden hatalom az ő kezében van. Logikus lenne a félelem.
A testvérek ezért mentegetőzni kezdenek, apjuk nevére hivatkoznak, kérik Józsefet, ne álljon bosszút. József válasza azonban mindent megfordít. Nem tagadja a múltat, nem relativizálja a fájdalmat, de világosan kimondja: nem ő az, akinek bosszút kellene állnia. Az Örökkévaló küldte őt Egyiptomba, küldetése van, és ebbe nem fér bele a megtorlás. Az ő feladata az, hogy életet tartson fenn, hogy gondoskodjon a családjáról – még azokról is, akik egykor ellene vétkeztek.
Rási szerint ezért kéri a zsidó nép az Énekek énekében: „bárcsak olyan lennél nekem, mint egy testvér” – mégpedig olyan testvér, mint József. Nem bármilyen testvér, hanem az, aki a legsúlyosabb sérelmek után sem fordul el, nem zárja be a szívét, hanem jót tesz azokkal is, akik rosszat tettek vele.
A rabbi egy haszid történettel teszi kézzelfoghatóvá ezt a gondolatot. Egy tehetős zsidót konkurense feljelentett, komoly kárt okozva neki. Később a feljelentő megbetegedett és elszegényedett. Mit tett az, akit bántottak? Elment meglátogatni, mert a beteget meg kell látogatni. Kedvesen szólt hozzá, és távozáskor pénzt hagyott a családjának, tudva, hogy gyermekeik házasodás előtt állnak. Nemcsak nem állt bosszút, hanem segített.
Ez József útja: nem elfelejteni a rosszat, hanem nem engedni, hogy az irányítsa a jövőt. És amikor erre képesek vagyunk, akkor kérhetjük az Örökkévalót is: bánjon velünk úgy, ahogyan József bánt a testvéreivel – irgalommal, gondoskodással, jóval a rossz helyett.
