Szokjuk meg a rosszat?
Tévét hó tizedike különleges és szigorú böjtnap a zsidó naptárban. Ezen a napon vették körül Jeruzsálemet, ami később – nem azonnal, hanem közel két év elteltével – a Szentély pusztulásához vezetett. A rabbi hangsúlyozza: éppen ez teszi ezt a böjtöt különösen fontossá. Nem a végső katasztrófára emlékezünk, hanem arra a pillanatra, amikor a baj elkezdődött.
A tanítás középpontjában egy nagyon emberi jelenség áll: amikor valami rossz történik, az első pillanatban az ember még megijed, Istenhez fordul, imádkozik. De ahogy telik az idő, a feszültség enyhül, a helyzet „kezelhetővé” válik, és lassan megszokjuk a rosszat. A veszély nem mindig az, ami hirtelen és drámai – hanem az, amihez hozzászokunk, amit elfogadunk, és amiről végül azt mondjuk: „ezzel is együtt lehet élni”.
A rabbi erre kapcsolja a kivonulás történetét is: amikor az Örökkévaló kivezette Izraelt Egyiptomból, nemcsak a fizikai rabszolgaságból szabadította meg őket, hanem attól az állapottól is, amelyet már elviselhetőnek, megszokottnak tartottak. A „szivlot” nemcsak szenvedést jelent, hanem olyasmit is, amit az ember már elfogad.
Tévét tizedikének üzenete ezért az, hogy nem elég akkor imádkozni, amikor már nagy a baj. Nem szabad megvárni a végső összeomlást. Már a kezdetnél reagálni kell, felismerni a veszélyt, és folyamatosan Istenhez fordulni segítségért. A böjt arra tanít, hogy ne törődjünk bele a rosszba, ne szokjuk meg a hiányt, hanem időben kérjük az Örökkévaló támogatását – hogy a helyzet ne váljon még súlyosabbá.
