Egyiptomból kijönni – és Egyiptomot is magunk mögött hagyni
Peszách üzenete a belső kivonulásról
Oberlander Báruch rabbi egy ismert gondolattal indít: könnyebb a zsidókat kivezetni a gálutból, mint a gálutot kivenni a zsidókból. A gálut, a szétszóratás, első látásra földrajzi állapot: a zsidó nép nincs együtt a Szentföldön, hanem szétszórva él a világban. Ebből következne, hogy a megoldás egyszerű: össze kell gyűjteni a zsidókat, és vissza kell vinni őket Izraelbe.
A rabbi szerint azonban a gálut nemcsak helyzet, hanem lelkület is. Lehet valaki fizikailag közel a Szentföldhöz, mégis távol a zsidóságtól, a szentségtől, a saját identitásától. Ezért a kivonulás soha nem pusztán földrajzi kérdés.
Erre utal a Tóra is az egyiptomi kivonulás leírásában. A szöveg két, egymáshoz nagyon közeli megfogalmazást használ: az Örökkévaló azt mondja Mózesnek és Áronnak, hogy vezessék ki Izrael fiait „Egyiptom országából”, majd azt is, hogy vezessék ki őket „Egyiptomból”. A rabbi szerint ez nem ismétlés, hanem két különböző szint.
Egyiptom országából kijönni azt jelenti: elhagyni a földrajzi helyet, átlépni a határt, megszűnni rabszolgának lenni. Ez megtörtént a kivonuláskor. De Egyiptomból kijönni mélyebb dolog: elszakadni az egyiptomi gondolkodástól, kultúrától, beidegződésektől, attól a belső világtól, amely a rabszolgaság évei alatt beleivódott az emberbe.
Ez már hosszabb folyamat. Nem egyetlen nap, nem egyetlen csoda. Lépésről lépésre tart, és a rabbi szerint bizonyos értelemben még ma is tart. Egészen addig, amíg el nem jön a Messiás.
Peszách ezért nemcsak annak az ünnepe, hogy egyszer kijöttünk Egyiptom földjéről. Hanem annak is, hogy ma is dolgoznunk kell azon: Egyiptom lelkületét is magunk mögött hagyjuk, és egyre közelebb kerüljünk a szentséghez, a zsidósághoz és a Szentföldhöz.
