Ezt te csináld: amikor a Tóra név szerint szólít
Oberlander Báruch rabbi a Nászo hetiszakasz egyik gyakorlati részletéből bont ki általános érvényű tanítást a felelősségről. A Lévi törzsének három családja különböző feladatokat kapott a pusztai Szentély, a miskán szállításánál: egyesek az edényeket, mások a szerkezeti elemeket vitték. A Tóra azonban nem elégszik meg azzal, hogy családokra vagy csoportokra bízza a munkát, hanem azt írja: név szerint kell rájuk bízni a vinnivalókat.
Nachmanidész magyarázata szerint ez nagyon fontos elv. Nem elég azt mondani: „ez a család viszi ezeket az edényeket”. Pontosan meg kell jelölni: te, Móse, ezt viszed; te, Jákob, azt viszed. A Talmud szavaival: a sokakra bízott fazék se nem hideg, se nem meleg. Ha a felelősség túl általános, mindenki könnyen arra gondol, hogy majd a másik elvégzi. A név szerint adott feladat viszont személyes kötelességgé válik.
Ugyanez igaz az Örökkévaló szolgálatára is. A Tóra nem pusztán a zsidó nép egészéhez szól, hanem minden egyes emberhez külön-külön. A Tízparancsolatnál Isten egyes számban mondja: „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened.” Ez azt jelenti, hogy senki sem bújhat el a közösség mögé. Nem mondhatja, hogy ő csak egy a sok közül, és majd más megtartja helyette a szombatot, a kóserságot vagy a többi micvát.
Ez magyarázza azt is, miért olyan központi a Tóra-tanulás a zsidóságban. Nem csupán arról van szó, hogy az ember megtanulja a szabályokat, és tudja, mit kell tennie. A tanulás célja az elmélyülés: hogy a Tóra ne külső, kollektív előírás maradjon, hanem személyesen megértett, sajátként vállalt út. Amikor az ember tanul, kérdez, értelmez, akkor a zsidóság nem általános örökségként áll előtte, hanem név szerint neki szóló feladattá válik.
