Egyetlen micva is különlegessé tesz
Oberlander Báruch rabbi a Ki Távó hetiszakasz egyik látványos jelenetéből indul ki: Izrael földjének minden részéről érkeztek a zsidók Jeruzsálembe, hogy a Szentélyben bemutassák a bikurimot, az első termés zsengéit. A hagyomány szerint nagy tisztelettel fogadták őket: Jeruzsálemben bezárták a boltokat, a kohénok eléjük mentek, az egész eseményt ünnepélyesség övezte.
Elsőre felmerülhet a kérdés: miért ekkora felhajtás? Hiszen ezek az emberek sokszor egyszerű földművesek voltak, akik egész évben a mezőn dolgoztak. Maga a micva sem tűnik különösebben bonyolultnak: az ember megjelöli az elsőként beérő gyümölcsöt, majd felviszi Jeruzsálembe, és átadja a kohénnak.
A rabbi szerint éppen ez a tanítás lényege. A zsidó ember értékét nem csak a tudása, társadalmi helyzete vagy különleges képessége adja. Amikor valaki teljesíti az Örökkévaló akaratát, akár egy egyszerű micvával is, abban a pillanatban valami rendkívüli történik. A hétköznapi ember hétköznapi munkájának gyümölcse szent szolgálattá válik.
Ez Ros hásáná előtt különösen fontos gondolat. Könnyű ilyenkor úgy visszanézni az évre, hogy az ember csak azt látja, mennyi mindent mulasztott el, mennyire egyszerű, mennyire kevésnek érzi magát. A bikurim története azonban arra emlékeztet, hogy egyetlen micva sem kicsi. Egy áldás, egy ima, egy cedáká, egy kóser döntés, egy szombati gyertyagyújtás mind kapcsolat az Örökkévalóval.
A Szentélybe érkező „mezei zsidókat” azért fogadták ekkora tisztelettel, mert micvát teljesítettek. Ez ma is igaz: minden zsidó ember különleges, amikor megteszi azt, amit Isten kér tőle. Ros hásáná előtt ezért nemcsak a hiányokat kell látni, hanem azt is, mekkora értéke van minden egyes jó cselekedetnek.
