Nem lehet elmenekülni a személyes feladat elől
Oberlander Báruch rabbi Jónás könyvének egyik nagy kérdéséből indul ki, amelyet Jom kipur délutánján olvasunk fel. Az Örökkévaló azt mondja Jónásnak, hogy menjen Ninivébe, és figyelmeztesse az ott élőket, térjenek meg. Jónás azonban hajóra száll, és menekülni próbál. Ez elsőre érthetetlen: hogyan gondolhatná, hogy el lehet menekülni Isten elől, amikor maga is úgy beszél róla, mint a szárazföld és a tenger Uráról?
A rabbi szerint Jónás tévedése mélyebb volt. Nem azt gondolta, hogy Isten hatalma nem ér el a tengerre. Inkább azt nem értette meg, hogy az Örökkévaló személyesen őt választotta erre a feladatra. Úgy gondolhatta: ő csak egy a zsidó nép sok tagja közül, és ha ő nem megy el, majd valaki más megteszi helyette.
Jónás története azonban éppen azt tanítja meg, hogy vannak feladatok, amelyeket nem lehet másra átruházni. Isten utánamegy, mert őt hívta. A végén Jónás vállalja a küldetését, elmegy Ninivébe, és szavai nyomán az emberek valóban megtérnek.
Ez a gondolat minden micvára érvényes. Könnyű azt mondani: ha én kevésbé tartom a Sábeszt, majd más megtartja; ha én kevesebb Tórát tanulok, majd a rabbi tanul; ha én nem adom tovább a zsidóságot a gyerekeimnek, majd megteszi valaki más. De az Örökkévaló személyesen minden egyes zsidóhoz szól.
A zsidó élet ezért személyes küldetés is. Senki nem tudja kiváltani a másikat. Amit nekem kell megtennem, azt nekem kell megtennem; amit nekem kell továbbadnom, azt senki más nem tudja ugyanúgy továbbadni.
Jónás történetének üzenete így Jom kipur után is velünk marad: Isten „kíváncsi” ránk, számít ránk, és feladatot bíz ránk. Ettől a küldetéstől nem érdemes menekülni, mert éppen benne találhatjuk meg a saját helyünket.
