Könnyebb panaszkodni, mint hinni
Oberlander Báruch rabbi a Beháálotchá hetiszakasz egyik jól ismert jelenetét idézi fel: a zsidók a sivatagban panaszkodni kezdenek. Visszasírják Egyiptom ételeit, a halat, az uborkát, a dinnyét, a póréhagymát, a vöröshagymát és a fokhagymát, majd azt mondják: most nincs semmi, csak a manna van előttük. Első hallásra ez nagyon emberi panasz: a nép fáradt, bizonytalan, a sivatagi vándorlás nem kényelmes, és az ember könnyen idealizálja azt is, ahonnan egyszer már megszabadult.
A rabbi azonban rámutat a panasz különös ellentmondására. A Talmud szerint a manna nem egyszerű étel volt: olyan csodálatos táplálék, amely annak az ízét adta, amire az ember gondolt, amit kívánt. Ha valaki halat, dinnyét vagy más ételt szeretett volna érezni benne, a manna képes volt azt az ízt hordozni. Akkor miért panaszkodtak mégis? Hiszen mindaz, amit visszasírtak, valamiképpen elérhető volt számukra.
A hászid tanítás válasza nagyon pontos: könnyebb sírni és panaszkodni, mint gondolkodni. A panasz sokszor nem a valós hiányból fakad, hanem abból, hogy az ember nem áll meg végiggondolni, mi mindent kapott már meg az Örökkévalótól. Ha az ember elmélyülne abban, hogy Isten látja el a világot, Ő gondoskodik róla, és a jelen helyzetben is ott van a segítség lehetősége, akkor más szemmel nézné ugyanazt az élethelyzetet.
Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek nehézségek. A sivatag valóban sivatag, a próbatétel valóban próbatétel. De a hit, a bitáchon és a remény megváltoztatja, hogyan élünk benne. A panaszkodás bezárja az embert saját elégedetlenségébe, míg a gondolkodás és az Istenbe vetett bizalom megnyitja előtte a hála és a cselekvés útját. A tanítás ezért egyszerű, de mindennapi munkát kíván: kevesebb panasz, több hit, több figyelem arra, hogy az Örökkévaló már most is táplál és vezet minket.
