A zsidó név szabályai
Oberlander Báruch a Lech l’chá hetiszakaszról – névadás, hagyomány és éltető erő
„Sokan kérdeznek: gyerek született, milyen nevet adjunk neki? Mi alapján döntsek? Milyen szabályok, hagyományok vannak?” – vezeti be aktuális tanítását Oberlander Báruch rabbi. A téma apropóját a Lech l’chá hetiszakasz adja, hiszen a Tóra ebben a szakaszban számol be arról, hogyan változik meg Ávrám neve Ávrahámmá, Sárai pedig Sárává.
Ez a névváltozás nem csak egy új név felvétele – hanem új isteni küldetés, identitás és sorsvállalás. Nem véletlen, hogy a név kérdése a zsidó hagyományban kiemelkedően fontos.
A név emlék, kapcsolat és áldás
A rabbi elsőként az askenázi hagyományt említi: „Mi, askenázi zsidók csak olyan rokon után adunk nevet, aki már nincs az élők sorában.” Ez a névadás nemcsak emlékállítás, hanem kapcsolatteremtés is a generációk között.
Másik elterjedt forma, hogy haszid mesterek vagy híres rabbinikus személyiségek után választanak nevet – a gyermek így szimbolikus „örököse” lehet egy szellemi hagyatéknak. És persze van, hogy egyszerűen tetszik egy név, de még ilyenkor is érdemes mögé tenni valamilyen tartalmat, mondanivalót.
„Például az én feleségem, Bátséva azért kapta ezt a nevet, mert az édesanyja akkor már hét éve volt házas, és a név héberül azt is jelenti: ’hét lánya’.”
Egy név – ne több!
Oberlander rabbi külön hangsúlyozza: bár elvileg lehet két vagy akár három nevet is adni, ez egyáltalán nem ajánlott. „A névnek csak akkor van ereje, ha használják. Ha az embernek több neve van, azok közül egy vagy több biztosan feledésbe merül. Akkor pedig az nem számít névnek.”
Kivétel, ha az a név történelmileg egy egységként létezik. „A lubavicsi Rebbét például Menachem Mendelnek hívták. Az ilyen esetben ez egy névnek számít. De ha valaki csak úgy összerak két nevet, például Esztert és Sárát, attól még nem lesz az egy érvényes név.”
A rabbi azt is hozzáteszi: nem mindegy, hogyan hangzik együtt a két név. „Olyan nevet adni, amit a zsidó hagyományban még sosem használtak ilyen formában, furcsán hat, és nem ajánlatos.”
Modern névadás – és amit jobb kerülni
A modern izraeli, „divatos” nevekkel kapcsolatban is világos a rabbi álláspontja: „Ne adjunk olyan neveket, hogy Tavász, Eső, Gyümölcs. Ezek inkább költői képek, mint hagyományos zsidó nevek. A zsidó név több, mint szép hangzás: évezredeken át hordozott szellemi tartalom.”
Ehelyett hagyományos neveket ajánl, amelyek generációk óta szerepelnek a zsidó névhasználatban, legyen az héber, arámi, bibliai vagy rabbinikus eredetű.
Héber név ≠ polgári név
Oberlander rabbi kitér a közép-európai gyakorlatra is, miszerint sok zsidónak volt külön zsidó és polgári neve. „Ez önmagában nem baj – de nem szabad, hogy a polgári név is egy héber/zsidó név legyen, és a héber név meg egy másik.”
„Például, ha valakinek az egyik neve Áron, a másik pedig Jichák, akkor nem lehet azt mondani, hogy az egyik csak a polgári név, és a másik a héber. Ha mindkettő zsidó név, akkor a kettő együtt alkotja az ő zsidó identitását.”
A rabbi egy tanítómesterét is idézi: „Volt egy férfi, akit polgárilag Áronnak hívtak, de zsidó neve Jichák volt. A mesterem azt mondta: akkor mostantól legyen a neve Jichák Áron – így együtt, mert egyik sem lehet ’csak úgy’ félretéve.”
A név: éltető erő
A tanítás végén a rabbi a kabalára utal:
„A név több, mint egy megszólítás. A név adja az éltető erőt, a szentséget, az ember lelkének egy szikráját.”
Ezért minden zsidónak kell, hogy legyen héber neve. Nem csak a vallási szertartások miatt – hanem mert ez egy spirituális kapocs az Örökkévalóhoz, az őseihez, a zsidó néphez.
A név nem csupán forma – hanem tartalom
A rabbi tanításának üzenete világos: a névadás szent dolog. Egy gyermek héber neve nemcsak személyes, hanem spirituális örökség is. Legyen hagyományos, használható, tiszta jelentésű – és ne legyen csupán hangzás vagy divat alapján kiválasztva.
Mert a név – különösen a zsidó név – nem csupán forma, hanem éltető tartalom. És ezen a néven szólít majd minket az Örökkévaló is.
