A szentséget kifelé is vinni kell
Miért merült alá a főpap kifelé jövet is?
Első hallásra teljesen érthetőnek tűnik, hogy a jeruzsálemi Szentély főpapja, a kohén gádol, mielőtt Jom Kipurkor belép a Szentek Szentjébe, alámerül a mikvében. Hiszen a legszentebb helyre készül belépni, oda, ahová az évben csak egyszer és csak ő léphet be. De akkor miért kell újra alámerülnie, amikor kijön onnan? Miért van az, hogy a nap folyamán ötször megy be, és tízszer merül alá?
Oberlander Báruch rabbi szerint éppen ebben rejlik a tanítás lényege. Nemcsak a belépéshez kell felkészülni, hanem a kilépéshez is. A főpap nem azért megy be a legmagasabb szentségbe, hogy ott maradjon, hanem hogy onnan valamit magával vigyen kifelé. A cél nem pusztán az, hogy megérkezzen a szentségbe, hanem az, hogy a szentség hasson arra a térre is, ahová visszatér.
Ez a gondolat a mindennapi zsidó életre is vonatkozik. A rabbi a szombat példáját hozza: sábeszkor az ember kilép a hétköznapokból. Nem dolgozik, többet imádkozik, tanul, több időt tölt a családjával. De a szombat igazi célja nem merül ki ebben a huszonnégy órában. A kérdés az, mi történik utána. Visszazuhan-e az ember ugyanoda, ahol előtte volt, vagy visz magával valamit a szombat fényéből a hétköznapokba?
A főpap mikvéje kifelé jövet ezért nem fölösleges ismétlés, hanem üzenet. A magasabb szentség csak akkor válik teljessé, ha képes megjelenni az alacsonyabb szinten is. Ha a Szentek Szentjének élménye hatással van a „kisebb szentségre”, a mindennapi életre. A rabbi szerint bizonyos értelemben ez még nagyobb feladat, mint maga a belépés: nemcsak felemelkedni, hanem a megszerzett szentséget lehozni a hétköznapokba. Ez az igazi cél.
