Zsidó módon üzletelni: tenni kell, de az áldás Istentől jön
Oberlander Báruch rabbi a Beháálotchá hetiszakasz menórájából kiindulva arról tanít, hogyan lehet a megélhetést, az üzletet és a hitet egyszerre, zsidó módon szemlélni. Személyes emlékkel kezdi: édesapja két útra is készítette őt. Az egyik az volt, hogy rabbi legyen, a másik, hogy vállalkozó, üzletember. Már gyerekkorától bevonta üzleti helyzetekbe, megmutatta, hogyan működik a kereskedés, de ennél fontosabb leckét is adott: hogyan kell mindezt hittel végezni.
Ehhez a Kiddusin traktátus 82a lapját idézte neki, ahol a Talmud azt tanítja: az ember tanítsa fiát mesterségre, hogy legyen miből megélnie, de imádkozzon ahhoz, aki a gazdagságot adja. Mert nincs olyan szakma, amelyben ne lenne szegénység és gazdagság is. Két ember ugyanazt csinálhatja, hasonló üzlettel, hasonló tudással, mégis az egyik sikeres lesz, a másik nehezen boldogul. A végső áldás nem pusztán a szakmából vagy az ügyességből fakad, hanem az Örökkévalótól.
Ez nem tétlenséget jelent. Az embernek meg kell tanulnia a mesterséget, dolgoznia kell, értenie kell a vállalkozásához, meg kell tennie mindent, ami rajta múlik. De közben tudnia kell, hogy a siker forrása nem kizárólag ő maga. A zsidó módon végzett munka egyszerre felelősség és bitáchon: cselekvés és Istenbe vetett bizalom.
A hetiszakasz elején a menóra meggyújtásáról olvasunk. A Szentélyben minden mécsesbe annyi olajat tettek, hogy estétől reggelig égjen, mégis volt egy láng, amely tovább, huszonnégy órán át égett. Ez a Sechiná, az isteni jelenlét jele volt. Az ember feladata, hogy megtöltse a mécsest olajjal, vagyis megtegye a maga részét. Az áldás pedig az, amikor az Örökkévaló úgy akarja, hogy a láng ne csak tizenkét órán át égjen, hanem tovább, erősebben, a természetes várakozáson túl.
