A kilenc nap gyásza és a remény imája
Oberlander Báruch rabbi a Nájn teg, a kilenc gyásznap jelentőségéről beszél, amely Tisá beáv előtt a Szentély lerombolása miatti gyász mélyebb szakaszát jelenti. A három gyászhét ideje alatt már korábban is visszafogjuk az örömöt, de a kilenc nap különösen erős időszak: ilyenkor szombat kivételével nem eszünk húst, nem iszunk bort, és tartózkodunk több olyan dologtól, amely az örömöt és a bőséget fejezné ki. Ezzel nem pusztán történelmi emlékezést végzünk, hanem kifejezzük, hogy a Szentély hiánya ma is fájdalmas veszteség a zsidó nép számára.
A kilenc nap Tisá beáv böjtjéhez vezet, ahhoz a nagy gyásznaphoz, amikor a jeruzsálemi Szentély pusztulására és a zsidó történelem számos tragédiájára emlékezünk. A gyász azonban a zsidóságban soha nem remény nélküli. Ezekben a napokban az ember feladata, hogy imádkozzon: kérje az Örökkévalót, hogy jöjjön el végre a Messiás, épüljön fel újra a Szentély, és forduljon örömre a gyász.
A rabbi arra is rámutat: igaz, hogy a zsidó nép már kétezer éve imádkozik a megváltásért. De ez nem jelenti azt, hogy az imák hiábavalók lettek volna. Éppen ellenkezőleg: ma már kétezer évvel közelebb vagyunk a Messiáshoz, és minden újabb ima hozzáadódik az előző nemzedékek könyörgéseihez. Lehet, hogy éppen a mi imánk egészíti ki azt, ami még hiányzik.
A próféták ígérete szerint ezek a gyásznapok egyszer ünnepnapokká válnak. A Nájn teg ezért egyszerre fájdalmas emlékezés és erős remény: gyászoljuk a Szentélyt, miközben kérjük Istent, hogy minél előbb váltsa valóra a teljes megváltást.
