Középen áll a világ: Ábrahám alkudozása és egyetlen jó tett súlya
Mit mozdíthat meg egyetlen jó cselekedet? Oberlander Báruch rabbi a Vájérá hetiszakasz kapcsán egy régi tanítást állít Szodoma pusztulásának története mellé, és megmutatja, miért számít az egész világ sorsában minden egyes tettünk.
A tanítás szerint az embernek mindig úgy kell elképzelnie a világot és önmagát, mintha minden pontosan középen állna: az emberek fele jó, a másik fele nem, ő maga pedig félig micvákból, vagyis vallási parancsolatokból, félig vétkekből áll. Aki ebben a helyzetben egyetlen jó cselekedetet tesz, az a jó oldalra kerül, és vele együtt az egész világ is. Ellenkező esetben mindenki a rossz oldalra billen.
Ugyanezt látjuk a Vájérá hetiszakaszban. Az Örökkévaló úgy dönt, hogy elpusztítja Szodomát és a környező városokat, mert lakóik rossz emberek. Vétkük az volt, hogy nem volt jó szívük: nem adakoztak, és nem segítettek senkinek. Ábrahám ekkor imádkozni kezd, és arra kéri az Örökkévalót, hogy ha ötven jó ember van ott, mentsen meg mindenkit. Az Örökkévaló beleegyezik, csakhogy nincs ötven. Ábrahám negyvenötöt, majd tízet említ, de még tíz jó ember sem akadt, így a városok elpusztultak.
Felmerül a kérdés: miért beszéli el nekünk a Tóra ilyen részletesen, mit kért Ábrahám, ha az imája nem járt eredménnyel?
Aki elgondolkodik a történeten, az látja, milyen szigorúan bánt az Örökkévaló azokkal, akik úgy gondolták: mi sem segítünk senkinek, mindenki gondoskodjon magáról. De ha Szodomát ezért pusztította el, hogyan lehetséges, hogy az ember körülnéz, és azt látja, sok helyen sok ember nem gyakorolja a jótékonyságot?
A választ éppen Ábrahám imájából kapjuk meg. Ha van néhány jó ember, ötven, negyvenöt vagy tíz, az ő érdemük megmenti az egész várost, sőt az egész országot.
A rabbi szerint erre kell mindig figyelnünk. Aki segít egy embernek, vagy tágabban véve teljesít egy micvát, egy jó cselekedetet, az önmagán kívül az egész városnak és az egész világnak is segít. Ha a mérleg mindig középen áll, a következő jó tett dönti el, merre billen.
