Megmenteni az ellenséget?
A zsidó vezető legnagyobb próbája: a hit a másik emberben – még akkor is, ha az ellenség
Van-e értelme segíteni annak, aki egész életében csak ártani akart nekünk? Van-e határa a könyörületnek? És hogyan viselkedik egy valódi zsidó vezető, amikor azok ellen lázadnak, akiknek ő a lelki vezetője?
Oberlander Báruch rabbi a Korách hetiszakasz kapcsán ezekre a súlyos kérdésekre adott választ, a Lubavicsi Rebbe jorcájtjának fényében.
Akit már Egyiptomban is üldöztek
A Tóra leírja a Korách-féle lázadás történetét. A lázadók vezetői között ott találjuk Dátánt és Ávirámot – két olyan alakot, akik már Mózes egyiptomi évei alatt is ellene dolgoztak. Ők jelentették fel Mózest a fáraónál, ők szították az elégedetlenséget, ők voltak a hangadók a pusztai zúgolódások idején is.
És amikor az Örökkévaló meghozza az ítéletet – „különüljetek el ettől a közösségtől, hogy elpusztítsam őket egy pillanat alatt” – Mózes mégis úgy dönt: feláll és elmegy hozzájuk.
De miért megy, ha már nem is beszélhet hozzájuk? – kérdezi a rabbi.
A szó nélküli könyörgés
A válasz megrendítően egyszerű. Mózes nem azért megy hozzájuk, hogy szavakkal győzze meg őket. Tudja, hogy erre már talán nincs lehetősége. De talán a puszta jelenléte, az, hogy odamegy, hogy még mindig törődik velük – ez hatni fog. Talán egyetlen gesztus, egy pillantás, egy szemkontaktus elég ahhoz, hogy valami megmozduljon bennük.
Ez nem logikus. Ez nem politikai. Ez nem taktika. Ez hit. Hit abban, hogy még a legelvetemültebb ellenfél is hordoz valamit a lelkében, amit meg lehet szólítani.
És ez – mondja a rabbi – Mózes valódi nagysága. Nem az, hogy vezette a népet. Hanem hogy hitt bennük akkor is, amikor már senki más nem hitt.
Mózes és a Rebbe: a remény öröksége
Ezt a tanítást idézte fel a rabbi a Lubavicsi Rebbe halálozási évfordulója (jórcájt) kapcsán is. Ahogy Mózes hitt még Dátánban és Ávirámban is, úgy hitt a Rebbe minden egyes zsidóban, bárhol is élt a világon. Ezért küldte el slicháit a világ legtávolabbi pontjaira – és így került Chábád Magyarországra is.
A Rebbe tanítása világos volt: minden zsidó fontos, minden zsidó értékes, és minden zsidóban ott a szikra, amit fel lehet éleszteni.
Emlékezés és folytatás
A tanítás végén a rabbi meghívta a közösséget a Rebbe jorcájtja alkalmából rendezett megemlékezésekre:
– nőknek vasárnap délután 3 és 5 óra között a Keren Orban
– férfiaknak este 7-től a Zsilipben
Mert a legnagyobb tisztelet, amit a Rebbe előtt tehetünk, ha mi is tovább visszük az ő hitét a másik emberben. Még akkor is, ha ő épp az „ellenség”.
