Sokat a jóról
Mit tanít a Tóra a dicséretről és a kritikáról?
Oberlander Báruch rabbi egy haszid történettel világít rá arra, milyen ritka az, amikor valaki jó híreket hoz. Egy ember érkezik a rebéhez, aki sorra kérdezi: hogy van a megélhetés, az egészség, hogy vannak a gyerekek? A válasz mindenre derűs és hálás: minden rendben, hála Istennek jól mennek a dolgok. A rebbe újra meg újra ugyanazokat kérdezi. Amikor a haszid már csodálkozik ezen, a rebbe elárulja: egész nap emberek jönnek hozzá panaszkodni, bajokról, nehézségekről beszélni. Végre valaki sok jót tud mondani – ezt pedig jó hallani újra és újra.
A rabbi szerint ugyanezt a szemléletet látjuk a Tórában is. Niszán hónap elején avatták fel a sivatagi Szentélyt, és tizenkét napon át minden nap egy-egy törzsfő hozta el ugyanazt az áldozatot. A Tóra mégsem rövidíti le a felsorolást, hanem mind a tizenkét alkalommal részletesen, újra és újra elmondja ugyanazt. A jó cselekedetet nem unja meg ismételni.
Ezzel szemben, amikor a törzsfők egy korábbi helyzetben nem a legmegfelelőbb pillanatban adakoztak, a Tóra nem hosszú bírálattal reagál. Csak egy finom jelzéssel: a szó hiányosan szerepel, egyetlen betű hiányzik belőle. Rási szerint ez mutatja, hogy volt bennük valami kis hiányosság. Nem több. Egy betű elég a bírálathoz.
Ez a különbség beszédes. A Tóra azt tanítja: a jót érdemes hosszan, részletesen, örömmel mondani. A hibát elég röviden, tapintattal jelezni. Nem fordítva. A rabbi üzenete egyszerű és nagyon emberi: ha kritikát kell mondani, legyen kevés. Ha viszont valami jó történt, azt érdemes kimondani, megismételni, dicsérni. Így kellene beszélni egymásról is: kevés bírálattal, sok elismeréssel.
