Miért éppen a békák?
A Smot heti szakaszával új könyv kezdődik: a zsidó rabszolgaság története Egyiptomban és a tíz csapás folyamata. A csapások sorában van egy, amely első pillantásra különösen kilóg: a második csapás, a békák. Nem pusztítóak, nem életveszélyesek, „csak” kellemetlenek. Zajosak, mindenhol ott vannak – de vajon ezért érdemes isteni csapásként emlegetni őket?
A rabbi szerint éppen ez a kulcs. A béka a természet egyik legjelentéktelenebbnek tűnő teremtménye: se nem hasznos, se nem különösebben ártalmas. Látszólag nincs „funkciója”. És éppen ezért lett belőle csapás.
Amikor Mózes az Örökkévaló nevében felszólítja a fáraót, hogy engedje el a zsidókat, a válasz ez: „Nem ismerem az Istent.” Egyiptom világnézete a természetre épült. A Nílus biztosította a megélhetést, a mezőgazdaságot, az életet. Nem kellett esőért imádkozni, nem volt kiszolgáltatottság – úgy tűnt, a természet önmagában elég. Ebben a rendszerben Istenre nincs szükség.
Erre jön válaszként a békák csapása. Nem egy pusztító természeti katasztrófa, hanem éppen a természet „legkisebb”, legjelentéktelenebb eleme. Az üzenet világos: nem a természet önálló erő, hanem Isten irányítja még annak legapróbb részeit is. Ha egy ilyen jelentéktelennek tűnő állat képes felforgatni Egyiptom rendjét, akkor az egész természet fölött van egy akarat.
A békák félelmet keltettek – nem erejük miatt, hanem mert lerombolták a fáraó világképét. Azt az illúziót, hogy a természet független, önálló és uralható. Ez volt az első repedés, amely végül elvezetett annak felismeréséhez: van Isten, van isteni parancs, és azt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
