A macesz mint hit és gyógyulás kenyere
Peszách napjaiban újra előkerült egy különleges történet, amelyet Oberlander Báruch rabbi idézett fel: a nagyszebeni rabbi súlyos betegen, az orvosi utasítás ellenére is evett maceszt a két széder estén, és végül meggyógyult. A történet sokakat megérintett, de kérdéseket is felvetett. Vajon szabad-e az orvosi tanács ellenére ragaszkodni egy micvához?
A rabbi szerint a történet lényege nem az, hogy általános szabály lenne figyelmen kívül hagyni az orvost. Épp ellenkezőleg: ha a rabbihoz fordult volna kérdéssel, valószínűleg nem kapott volna engedélyt erre. A nagyszebeni rabbi személyes lelki döntést hozott, mert egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy lemondjon a széder esti maceszevés micvájáról. A gyógyulása pedig különleges, valódi csoda volt.
A történet kapcsán Oberlander rabbi visszautal a Zohár tanítására is, amely szerint a macesz nemcsak „a hit kenyere”, hanem „a gyógyulás kenyere” is. Ez nem jelenti azt, hogy vakmerően kell viselkedni, de igenis azt üzeni, hogy a micvákhoz az embernek mély ragaszkodással kell kapcsolódnia. Úgy, hogy fájjon lemondani róluk.
Innen jut el a rabbi a gluténmentes macesz kérdéséhez. Vannak, akik gluténérzékenység miatt nem tudnak közönséges búzából készült maceszt enni. Az utóbbi években megjelentek olyan gluténmentes változatok, amelyeket különleges gabonafajtából készítenek. Csakhogy a halachikus vita éppen itt kezdődik: a Talmud szerint csak olyan gabonából lehet maceszt készíteni, amely képes megkelni, márpedig a glutén hiánya ezt kétségessé teheti. Emiatt nem minden rabbi fogadja el egyértelműen ezt a maceszt a micva teljesítésére.
A rabbi álláspontja gyakorlati és érzékeny: aki nem képes rendes búzamaceszt enni, használja a gluténmentes változatot. Ugyanakkor mestere, Gabriel Cinner rabbi tanácsát is idézi: ha valaki képes akár csak egy kis darabot enni a hagyományos maceszből anélkül, hogy az veszélyes lenne számára, akkor érdemes ezt vállalnia, hogy biztosan teljesítse a micvát. Ahol azonban ez már komoly egészségügyi kockázatot jelentene, ott nem szabad erőltetni.
A peszáchi macesz tehát egyszerre hitpróba és gyógyulás jelképe. Nem mindenkinél ugyanúgy, nem minden helyzetben ugyanazzal a gyakorlati következménnyel, de mindenképpen arra emlékeztet, hogy a micvákhoz nem közömbösen, hanem élő kapcsolattal kell viszonyulni. És hogy az ember, amikor maceszt eszik, ne csak a múlt csodáira gondoljon, hanem kérje a maga életére is az Örökkévaló áldását és gyógyítását.
