Érzésből tőke?
Adakozás és hála a Miskán tanításában
Egy haszid egyszer felkereste a vizsnici rebbét. Egy nagyon kockázatos üzlet előtt állt: ha nem sikerül, elveszítheti minden pénzét, sőt még az adósságai is megmaradnak; ha viszont sikerül, hatalmas nyereséget hozhat.
A rebbe végighallgatta, majd megáldotta: vágjon bele, az Örökkévaló segíteni fog. De egy dolgot kért tőle: ha valóban nagy haszon lesz az üzletből, támogassa a jesivát.
Néhány hét múlva megérkezett a hír: az üzlet rendkívül sikeres lett, a haszid sok pénzt keresett. Még azon az estén a rebbe személyesen ment fel hozzá.
– Hallottam, hogy sikerült az üzlet – mondta. – Megállapodtunk, hogy támogatod a jesivát.
A haszid meglepődött:
– Rebbe, holnap úgyis eljöttem volna Önhöz!
A rebbe azonban így válaszolt:
– Nem, én ma szeretném megkapni az adományt. Mert ma még haszonnak érzed. Holnapra már tőkének fogod érezni – és a tőkéből sokkal nehezebb adni.
A történet mély tanítást hordoz.
A Vájákhél–Pekudé heti szakaszokban a sivatagi szentély, a Miskán építéséről olvasunk. Mózes arra kérte a népet, hogy adakozzanak a szentély felépítésére – és az emberek szívből adtak.
Sokszor az ember is így van az életben: amikor valami jót kap – egészséget, sikert, megélhetést –, az első pillanatban mély hálát érez az Örökkévaló iránt. De néhány nap múlva a „haszon” már „tőkévé” válik. Az ember megszokja, természetesnek veszi, és a hála érzése halványul.
A Tóra tanítása az, hogy ez ne így legyen.
A hála nem csak az első pillanat érzése kell legyen. Az embernek törekednie kell arra, hogy folyamatosan hálás maradjon: az egészségéért, az életéért, a megélhetéséért – mindenért, amit kapott.
