Szigeti belépő szabadon – 25 éve a fesztiválon a zsidóságért
Oberlander Báruch rabbi immár 25 éve „a Sziget rabbija” – ezt a címet nemcsak elfogadja, hanem büszkén vállalja. „Nem lehet elefántcsonttoronyban ülni és várni, hogy majd mindenki eljön. Ki kell menni oda, ahol az emberek vannak – a fiatalok, akik nyitottak egy beszélgetésre a zsidóságról, az életről, a fontos dolgokról.”
Idén is ott van a Szigeten a „Kérdezd a rabbit!” stand, immár teljesen ingyenesen – a korábbi „Kérdezd a rabbit 10 forintért” poénos felirat idén lekerült. De a hangulat változatlan: nyitottság, párbeszéd és élő zsidóság – mindenki számára. „Jöjjenek zsidók és nem zsidók, lássanak élő zsidót, lássanak rabbit, és talán kedvet kapnak ahhoz, amit képviselünk.”
A rabbi még egy különleges haláchikus újításról is beszámol:
„Évek óta gond volt a Szigeten, hogy Sábeszkor nem lehetett a jegyet, azaz a karszalagot hordani – hiszen az nem ruha, nem ékszer, és így nem szabad viselni közterületen. Én próbáltam mondani, hogy a karszalag gyenge ékszer, de hát ez nem mindig győzött meg mindenkit.”
Idén azonban éruv van – azaz a környék le van zárva egy közösségi térként, így megengedett a hordozás. „Ez most egy óriási előrelépés: Sábeszkor is lehet a belépővel közlekedni!”
A standnál már az első nap tfilint is raktak, imádkoztak, beszélgetések indultak – és még sok ilyen pillanatra számítanak. „Reméljük, hogy lesz, aki a zsinagógából kijön ide, és talán valaki innen tér majd be a zsinagógába.”
A rabbi mosolyogva zárja: „Adja Isten, hogy nagy sikerrel járjon ez az év is – beszélgetéssel, találkozással, és sok nyitott szívvel.”