Nem én győztem! Ábrahám és az isteni segítség
Kié a győzelem, ha az ember mindent megtett érte, de az eredmény az Örökkévaló segítségének köszönhető? Oberlander Báruch rabbi a Lech Lechá hetiszakasz egyik történetén keresztül mutatja meg, hogyan kapcsolódik össze az emberi erőfeszítés és az Istenbe vetett bizalom.
Ábrahám sikeres hadjáratot vezetett az ellenséges királyok ellen, kiszabadította fogságba esett unokaöccsét, Lótot, valamint Szodoma elhurcolt lakóit, és visszaszerezte vagyonukat. A győzelem után Szodoma királya felajánlotta neki a visszaszerzett javakat. Ábrahám azonban visszautasította az ajánlatot, nehogy a király később azzal dicsekedhessen, hogy ő tette gazdaggá Ábrahámot.
A rabbi egy érdekes kérdést vet fel. Hiszen mindenki tudta, hogy Ábrahám győzött! A hadizsákmány a kor szokásai szerint a győztest illette. Hogyan állíthatta volna Szodoma királya, hogy ő gazdagította meg Ábrahámot, amikor éppen Ábrahám szerezte vissza a vagyont?
A választ Ábrahám szavaiban találjuk meg: „Felemeltem kezemet az Örökkévalóhoz.” A hászid értelmezés szerint Ábrahám ezzel azt fejezte ki, hogy saját kezét Isten eszközének tekinti. A csatában ő harcolt, de a győzelemhez szükséges erőt és segítséget az Örökkévalótól kapta. Keze mintegy Isten kardjaként működött.
Ez az alázat Ábrahám egész szemléletét meghatározta. Tudta, hogy a siker mögött isteni gondviselés áll, ezért a megszerzett vagyont sem kívánta saját érdemének tulajdonítani.
A tanítás a mindennapi életben is érvényes. Az embernek dolgoznia, küzdenie és cselekednie kell. A zsidó hagyományban fontos a hishtádlut, a szükséges emberi erőfeszítés. Ugyanakkor az eredményhez az Örökkévaló áldása is szükséges.
Ábrahám példája arra tanít, hogy a sikereinkért érzett öröm mellé hála is társuljon. Megtettük a magunkét, de tudjuk, kitől kaptunk erőt hozzá.
