Tized adomány a sóból?
Mitől tűnhet vallásosnak valaki, és mi a különbség a színlelés és az őszinte hála között?
A Toldot hetiszakasz egyik legkülönösebb és legtanulságosabb részéhez érkezünk: Észáv és Izsák kapcsolatához. Az elbeszélés szerint Izsák „szerette Észávot”. De miért? Hiszen Észáv – a Tóra világos tanítása szerint – nem volt különösebben igazlelkű ember. Oberlander Báruch rabbi éppen ezt a különös szeretetet elemzi mélyebb szinten.
„A sóból is kell tizedet adni?”
Az egyik legismertebb midrási történet szerint Észáv rendre jámbor kérdésekkel árasztotta el az apját – olyan kérdésekkel, amelyek egy nagyon vallásos ember benyomását kelthették. Például: „A sóból is kell tizedet adni?”
Ez elsőre talán úgy tűnik, hogy Észáv milyen buzgó isteni szolgálattevő – de a kommentárok szerint inkább színlelt jámborságról, sőt vallási tudatlanságról árulkodik. Ugyanis a klasszikus mezőgazdasági mászér – azaz tized – törvényei kizárólag az Izrael földjén termett új termésre vonatkoznak, nem pedig sóra.
A kérdés mégis fennmarad: miért hitt neki Izsák? Hogyhogy nem ismerte fel a színlelést?
A másik tized
A rabbi válasza elgondolkodtató: létezik ugyanis egy másik tized is. Ez nem a termésre, hanem az ember által keresett jövedelemre vonatkozik – ezt hívják mászér kszáfim-nak. Ez a szabály mindenhol érvényes, nemcsak Izrael földjén. És ennek lényege nem technikai, hanem spirituális: hála az Örökkévalónak minden szerzett javért.
És ha így nézzük, akkor Észáv kérdése már nem is tűnik annyira butának: ő – legalábbis látszólag – mindenért hálát akart adni Istennek, még a sóért is, ami „csak” az ízt adja egy ételhez. Sőt, nem is önmagáért a sóért, hanem azért az örömért, amit az étel íze ad.
Ez a gondolat megragadta Izsák szívét. Egy fiú, aki ilyen mélységig hálás minden apró jóért, amit az élet ad – az valóban vallásosnak tűnhet. A kérdés csak az: valóban az volt-e?
Jámborság vagy álcázott számítás?
A válasz már ismert. A sóból való tizedet csak egy játszma részeként emlegette Észáv – célja az volt, hogy fenntartsa a jámbor fiú látszatát, és ezáltal elnyerje az apai áldást. A mély vallásosság csak álca volt. Az igazságot csak az ismerte, aki valóban belülről élt vallásos életet: Jákob.
De ettől függetlenül a tanítás örök: minden új szerzeményből – különösen a jövedelemből – hálával és tizeddel tartozunk az Örökkévalónak. Nem azért, mert előírják, hanem mert így ismerjük el: minden, ami van, Tőle van.
Zárásként:
A vallásosság nem a jámbor mondatokban vagy furfangos kérdésekben mutatkozik meg, hanem abban, hogy őszintén hálásak vagyunk, akár még a „sóért” is – mert az is ízt ad az élethez.
