Gyász borult az amerikai Lakewood ortodox zsidó közösségére. Eli Schepansky, egy 18 éves fiatal életét vesztette egy tragikus autóbalesetben, miközben éppen segítséget nyújtani sietett.
Mély megrendüléssel olvastuk a tragikus hírt, hogy elhunyt Eli Schepansky, a lakewoodi ortodox zsidó közösség egy fiatal tagja, aki egy önzetlen küldetésből tartott haza, amikor végzetes baleset érte – írta meg a Matzav.com.
Tragédia a Tóra világában
Súlyos gyász telepedett a lakewoodi ortodox zsidó közösségre a lesújtó hír nyomán, miszerint elhunyt a mindössze 18 éves Eli Schepansky. A fiú röviddel peszách után, niszán hónap 25-én, vasárnap kora reggel vesztette életét egy halálos kimenetelű autóbalesetben Hamiltonban, New Jersey államban.
Jótékonykodásból tartott hazafelé
Eli a hajnali órákban indult útnak egy barátjával egy jótékonysági célú feladat keretében. Philadelphiába tartottak, hogy segítséget nyújtsanak egy közös ismerősüknek. Tragikus módon a visszaúton járművük összeütközött egy teherautóval. Eli a helyszínen életét vesztette, míg a másik fiatal súlyos sérüléseket szenvedett.
A család kérése
Eli reb Mose és Lea Schepansky fia volt, akik a Lakewoodban található Garden of Eden Drive-on élnek.
A gyászoló család arra kért mindenkit, hogy imádkozzanak fiuk barátjáért, a súlyos sérüléseket szenvedett Mordecháj Zélig ben Blima felépüléséért.
Eli temetése a zsidó hagyományoknak megfelelően még aznap lezajlott. Búcsúztatója vasárnap délután, 17:15-kor kerül megrendezésre a Congregation Sons of Israel Holocaust Memorial Chapel épületében (613 Ramsey Avenue, Lakewood, New Jersey), majd az azt követő temetés a közeli Mt. Sinai temetőben volt.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.