Hála a víznek – és a Teremtőnek
Mózes nem csapott a vízre. Miért? Mert hálás volt neki. A víznek, ami megmentette az életét. Pedig a víznek nincs érzelme – mégis, a Tóra arra tanít: a hála ne racionalitás kérdése legyen. Legyen természetes, legyen reflex, mint a levegővétel.
A nagy csoda: amikor elmarad a baj
A tanítás apropóját Oberlander rabbi péntek esti dróséja adta, amely a Vasvári Pál utcai zsinagógában hangzott el – néhány nappal az után, hogy az iráni fenyegetés Izraellel szemben látszólag enyhülni kezdett.
„Nem mondom, hogy a veszély teljesen elmúlt, de legalább kisebb lett. És adjon Isten, hogy még kisebb legyen” – kezdte tanítását a rabbi. Majd hozzátette: „Ez nemcsak az izraeli lakosságot fenyegette, hanem az egész világot. Ha a kezükbe kerül az atombomba, az egy hihetetlen helyzet lenne.”
Épp ezért – mondja a rabbi – „hálát kell adni az Örökkévalónak. Újra és újra.”
Hála a fáraónak? Igen, valamiképpen
A Tóra különleges előírása, hogy az egyiptomiakat nem szabad ugyanúgy gyűlölni, mint például Amálék népét – pedig a zsidók rabszolgák voltak Egyiptomban. Miért? „Mert befogadtak bennünket, amikor lementünk oda. Akkor is, ha utána rabszolgák lettünk, akkor is ők adtak nekünk helyet. És ezért hálásnak kell lenni.”
Ez nem racionális gondolkodás, hanem etikai parancs. És erre épül a következő, klasszikussá vált midrás is:
„Miért nem Mózes csapott a vízre, amikor a csapások során a Nílust kellett vérré változtatni?” – teszi fel a kérdést a rabbi. A válasz Rasitól jön: „Mert Mózes hálás volt a víznek. A víz mentette meg az életét, amikor kicsi volt, és az anyja kosárban elrejtette.”
De hiszen a víz nem is érez!
Az egyik péntek esti vacsorán egy vendég megkérdezte: „Mi értelme hálásnak lenni a víznek? A víznek nincs tudata, nem érzi.”
A rabbi elismeri: „Nagyon jó kérdés.” De a válasz, amit egy kommentárban talált, meglepően mély.
„Az embernek annyira természetesnek kell lennie a hálaérzésnek, hogy még egy ilyen ‘abszurd’ esetben sem szabad hálátlannak lenni. Mert ha egyszer engeded magadnak, hogy hálátlan legyél – még ha csak egy vízzel szemben is –, az leépíti benned azt a természetes érzést, amit a hála jelent.”
Ez tehát nem a vízről szól. Hanem rólad.
Hála mint lelki izom
A hála a lelki élet izomzata: ha nem használjuk, elsorvad. De ha nap mint nap „edzünk” – ha észrevesszük a jót, köszönetet mondunk még egy pohár vízért is –, akkor a hála képessége egyre mélyebbé és természetesebbé válik.
A rabbi így zárja tanítását:
„Mindenképpen újra és újra hálát adunk az Örökkévalónak a nagy csodáért. És adjon Isten, hogy továbbra is ezek a nagy csodák legyenek, és Izraelben mindenki biztonságban legyen. Ámen.”
