Meddig ér a kezed? – Oberlander Báruch tanítása
Ezen a héten kezdtük olvasni a Smot hetiszakaszt, amelyben Mózes csecsemőként a Nílus vizében, egy kosárban sodródik. A történet két különleges női szereplőt emel ki: Mózes nővérét, Mirjámot és a fáraó lányát, Bátját. Mindketten példát mutatnak arról, hogyan kell cselekedni akkor is, amikor a siker esélye minimálisnak tűnik.
Mirjám: Távol, de jelen
Mirjám messziről figyelte testvérét, és bár reálisan nézve nem tudott volna segíteni, ha valami baj történik, mégis ott maradt. Nem mondott le róla, és nem hagyta figyelmen kívül a helyzetet, még ha látszólag tehetetlen is volt. Az üzenet egyértelmű: az embernek tennie kell, amit tud, még akkor is, ha a helyzet meghaladja a lehetőségeit.
Bátjá: Kéznyújtás a csodáért
A történet szerint Bátjá, a fáraó lánya, meglátta Mózes kosarát a vízben. Bár az messze volt tőle, mégis kinyújtotta a kezét, és a Midrás szerint csodálatos módon a karja meghosszabbodott, így elérte a kosarat. De mit gondolt, amikor kinyújtotta a kezét? Hiszen reálisan nézve nem érhetett volna el odáig.
A válasz egyszerű: tenni kell az első lépést. Bátjá nem számított csodára, de nem is hagyta figyelmen kívül a helyzetet. Megpróbált segíteni, és az Örökkévaló a cselekedetét csodával jutalmazta.
Tanulság: Soha ne mondj le!
A történet mindkét szereplője arra tanít, hogy nem szabad lemondanunk egy helyzetről, még akkor sem, ha reálisan nem látjuk a megoldást. Az embernek minden körülmények között cselekednie kell, mert az erőfeszítés önmagában értékes. Lehet, hogy a sikerhez csoda szükséges, de a csodák gyakran azokkal történnek, akik először lépni mernek.
„Az a dolog, hogy lemondtam róla, és kész, az nem létezik.” Ha látunk valakit, aki segítségre szorul, próbáljunk segíteni, mert soha nem tudhatjuk, hogy egy kis erőfeszítés mekkora változást hozhat.
Köszönöm a figyelmet!