Ha nőket küldtek volna…
Miért bízott volna Isten inkább a nőkben?
A Slách heti szakasz tragikus története a kémek küldetésével kezdődik – és negyven év sivatagi bolyongással végződik. De a történet elején már ott van egy kulcsfontosságú mondat: „Küldj magadnak férfiakat…” Rási, a klasszikus kommentátor rögtön megjegyzi: ez nem Isten parancsa, hanem engedély – „küldj magadnak”, ha te akarod. És valóban, a végeredmény katasztrófa lett.
Oberlander rabbi a budapesti Tanház napi előadásában azonban egy mélyebb értelmezést idéz a Kli Jákár középkori kommentárjából: lehet, hogy Isten nem a férfiakat, hanem a nőket tartotta volna alkalmasabbnak a feladatra.
Nők és férfiak: különbség a hitben
A Kli Jákár szerint Isten szavai („küldj magadnak férfiakat”) úgy is érthetők: „Ha már férfiakat akarsz küldeni – tedd. De lehet, hogy nem ez a jó választás.” Mert mi történt? A férfiak – a kémek – sírtak, panaszkodtak, visszafordultak volna. A nők viszont, a hagyomány szerint, végig kitartottak: nem akarták elhagyni az ígéret földjét, nem sírtak, nem kételkedtek. Ők már indulni akartak.
Miért ez a különbség? Mert – mondja a rabbi – „a nő mindig a feladatot nézi, nem a nehézséget”. A nő nem mérlegel, hanem elköteleződik. Ha tudja, mi az isteni parancs, akkor vállalja. Ez a fajta emuna, ez a természetes, mély hit tette volna a nőket alkalmasabbá arra, hogy meglássák Izrael földjének szépségét, és ne akadjanak fenn a kihívásokon.
A női szerep: hit és légkör
A Rebbe tanítását is idézve Oberlander rabbi azt hangsúlyozza: a nő különleges spirituális érzékenysége, hite és elkötelezettsége nem csak magánügy, hanem családformáló erő. „Ez legyen a légkör a házban” – mondja –, mert amit az anya sugároz, az lesz a gyerekek hite, az lesz a család hangulata.
Ha a női hit ereje áthatja az otthont, az egész zsidó nép méltóvá válik arra, hogy belépjen az Ígéret Földjére – nemcsak földrajzilag, hanem szellemi értelemben is.
