Pont amikor szükség van rá
Purim, Mordecháj és az időzített jutalom
Mivel tartozik az ember annak, aki megmenti az életét? A válasz magától értetődőnek tűnik: mindennel. Hálával, jutalommal, elismeréssel.
Eszter könyvében azonban egészen más képet látunk. Mordecháj tudomására jut, hogy a király két őre merényletet tervez. Továbbítja az információt, a veszély elhárul, az őröket kivégzik. És mi történik ezután? A történetet feljegyzik a király krónikájába. Ennyi. Nincs jutalom, nincs kitüntetés, még egy nyilvános köszönet sem.
Hogyan lehetséges ez? Egy király ennyire közömbös lenne a saját megmentett élete iránt?
A Megila későbbi fejezeteiben derül ki a lényeg. Egy éjszaka a király nem tud aludni, és felolvastatja magának a krónikákat. Éppen ahhoz a bejegyzéshez ér, amely Mordecháj tettét rögzíti. Ráébred: jutalom még nem történt. És éppen ekkor érkezik Hámán, hogy engedélyt kérjen Mordecháj kivégzésére. A király viszont – tudtán kívül – épp az ellenkezőjét rendeli el: nyilvános kitüntetést.
Ha Mordecháj azonnal nagy jutalmat kapott volna, a történet más irányt vesz. De az Örökkévaló „félretette” az elismerést. A megfelelő pillanatra. Amikor az egész zsidó nép sorsa függött tőle.
Ez Purim egyik mély tanítása. Az ember imádkozik, kér, és gyakran úgy érzi: semmi nem történt. Nincs azonnali válasz, nincs látható változás.
De az ember nem látja a teljes képet. Lehet, hogy az ima meghallgatásra talált – csak éppen „bejegyzésre került a krónikába”. És akkor lép működésbe, amikor valóban szükség van rá.
Az Örökkévaló nem felejt. Csak tudja az időzítést. És amikor elérkezik a döntő pillanat – pontosan akkor jön elő, ami addig rejtve maradt.
