1400 – Kőből lehet párna?
(Vájécé hetisz., Jákob menekül; széthúzás és megértés)
A Vájécé hetiszakaszban Jákov menekül Ézsáv elől, és útközben lemegy a nap – le kell feküdnie. A Tóra így írja: „Vett a hely kövei közül, és feje alá tette.” Rási pedig egy különleges midrást idéz: Jákov több követ helyezett maga köré, mintegy védőgyűrűként. A kövek azonban vitatkozni kezdtek: „Rám tegye a fejét a cádik!” – mondta az egyik. „Nem, rám!” – tiltakozott a másik.
Erre az Örökkévaló csodát tett: egyetlenné olvasztotta a sok követ, ezért mondja a Tóra később egyes számban: „Vette azt a követ, amelyet feje alá tett.”
De felmerül a kérdés:
ha már csoda történt, miért maradt kő?
Miért nem lett belőlük egy szép puha párna, hogy Jákov kényelmesen aludjon?
A haszid magyarázat szerint itt egy fontos üzenet rejtőzik:
vitából soha nem születik puhaság, kényelem, béke.
A sok kő – sok vélemény – összeolvadhat eggyé, de párnává nem változik.
A széthúzás legjobb esetben is csak „egy nagy kővé” válik: már nem szétesett, de még mindig kemény.
A valódi áldás csak ott van, ahol megértés és egység van.
Amíg emberek vitáznak, önmagukat akarják érvényesíteni, addig nem jön létre „párna”: nem lesz szelídség, kényelem, lelki béke. Csak akkor, ha félretesszük a makacsságot, és helyet adunk egymásnak.
A kő maradt kő – mert a viszály nem hoz áldást.
De az egység első lépése már maga a csoda.
