Az első lépés még nem az út vége
Emor hetiszakasz – miért csak akkor ér valamit a kezdet, ha van folytatása?
Oberlander Báruch rabbi egy családi történettel világítja meg az ómerszámlálás tanítását. Édesapja sokszor mesélte, hogy volt egy öccse, aki már majdnem négyéves volt, és még mindig nem beszélt. A család aggódott, orvoshoz vitték, de az orvos csak ennyit mondott: semmi baja nincs, és amikor egyszer elkezd beszélni, nem fogja abbahagyni. A rabbi mosolyogva teszi hozzá: ma, kilencvenévesen is pontosan ez a helyzet.
Ugyanezt a gondolatot kapcsolja össze egy másik ismerős élménnyel: amikor egy kisgyerek megteszi az első lépését. Az egész család örül, de senki nem akar megállni ennél az egyetlen mozzanatnál. A vágy az, hogy jöjjön a második, a harmadik lépés is, és a gyermek valóban elinduljon.
A rabbi szerint éppen ez az ómerszámlálás lényege is. Peszách és sávuot között negyvenkilenc napot számolunk. Minden egyes nap önálló micva, minden napra külön áldást mondunk. Mégsem az a cél, hogy az ember teljesítsen egy napot, aztán megálljon. Az igazi értelme abban van, hogy az egyik nap követi a másikat, és a sok apró lépés végül elvezet a Tóraadásig.
A zsidó életben minden micva teljes értékű, mégis akkor lesz igazán erős, ha folyamat születik belőle. Ha az ember csak egyszer lép, de nem megy tovább, azzal még nem jut el sehova. Ugyanígy van a Tóra tanulásával, az imával, a micvák gyakorlásával is: az első lépés fontos, de a folytatás ad neki igazi súlyt.
Ezért idézi a rabbi az Atyák bölcs tanítását: „egy micva maga után von egy másik micvát”. Ez nemcsak ígéret, hanem felhívás is. A zsidóság nem állapot, hanem mozgás. Az embernek haladnia kell, egyik lépéstől a másikig, újra és újra – mert így épül fel végül az egész út.
