A Tóraadás után nem eltenni kell az erőt, hanem használni
Oberlander Báruch rabbi a Nászo hetiszakasz különlegességéből indul ki: ez a Tóra leghosszabb heti szakasza, 176 versből áll, és nemcsak Mózes öt könyvében ilyen kiemelkedő, hanem a hozzá kapcsolódó Midrásban és a Zohárban is a leghosszabb részek közé tartozik. Mindez éppen Sávuot, a Tóraadás ünnepe után hangzik el, mintha a hagyomány azt üzenné: a Tóra átvétele után hatalmas lehetőség nyílik meg az ember előtt. Rengeteg Tóra van, amelyből tanulni lehet, és az ünnep friss ereje lendületet adhat a tanuláshoz.
A rabbi egy szemléletes történettel magyarázza el, hogyan kell bánni ezzel az erővel. Valaki drága cipőt vásárol, felveszi, de minden oldalról nyomja és fáj benne a lába. Panaszkodik az eladónak, aki azt mondja: az első két hét ilyen, utána majd kényelmes lesz. Az ember erre félreteszi a cipőt, kivárja a két hetet, majd újra felveszi – és persze ugyanúgy fáj. Az idő önmagában nem törte be a cipőt, mert nem használta.
Ugyanez történhet a Tórával is. Sávuotkor az ember kap erőt, lelkesedést, szellemi lendületet, de ez nem működik magától. Ha félretesszük, ha csak emlékként őrizzük az ünnepi élményt, akkor két hét múlva sem lesz közelebb hozzánk a tanulás. A kapott energiát használni kell: leülni tanulni, kérdezni, gyakorolni, újra és újra kapcsolatba kerülni a Tórával.
A Nászo hetiszakasz hossza ezért bátorítás: a Tóraadás után van miből meríteni, van hová belépni. Aki dolgozik vele, annak megnyílik a tanulás íze és mélysége. A Tóra nem dísz, amelyet ünnep után félreteszünk, hanem élő út, amelyet járni kell.
