A legszebb ajándék a Rebbének: még egy micva
Oberlander Báruch rabbi Gimel Támuz, a Lubavicsi Rebbe jorcájtja, halálozási évfordulója kapcsán egy frissen hallott történetet mesél el, amely jól mutatja a Rebbe tanításának egyik lényegét. Egy izraeli rabbi felidézte, hogy fiatalon, negyvenéves korában egy beteg zsidó ember fordult hozzá. Az illető rosszul érezte magát, a szemével is gondjai voltak, ezért írt a Lubavicsi Rebbének. A Rebbe azt válaszolta neki, hogy forduljon ehhez a rabbihoz.
A rabbi maga is meglepődött: fiatal volt, és nem is lubavicsi hászid, mégis úgy érezte, ha a Rebbe hozzá irányította a beteget, akkor a Rebbe áldásával neki kell segítenie. Pénzt gyűjtött neki, hogy eljusson egy nagy professzorhoz, ahol kiderült: agydaganata van. Amikor ezt megírták a Rebbének, a válasz nem pusztán áldás volt, hanem feladat is: vállaljon magára valamilyen plusz micvát, olyat, amelyet a rabbi is jóváhagy, és ennek érdemében jöjjön az Örökkévaló áldása.
A beteg ember azt vállalta, hogy ezentúl komolyan veszi a reggeli imát: időben ott lesz a zsinagógában, a minjennel kezdi a sácháritot, de lassan, elmélyülten imádkozik. A rabbi jóváhagyta a vállalást. A történet szerint az illető ma nyolcvannégy éves, és mindennap két órán át mondja a reggeli imát.
Oberlander rabbi szerint ez nagyon jellemző a Rebbére. Csodák történhetnek, az Örökkévaló képes csodát tenni, de az embernek is tennie kell valamit azért, hogy az áldásnak helye legyen az életében. A legjobb válasz erre egy micva: egy vállalás, egy jó cselekedet, egy terület, amelyben az ember közelebb lép a zsidósághoz.
Gimel Támuzon ezért a Rebbe emlékének legszebb ajándéka nem pusztán az emlékezés, hanem a cselekvés. Mindenki választhat valamit: egy micvát, amelyet eddig nem tett, vagy nem tett elég figyelmesen, és ezzel élő módon kapcsolódhat a Rebbe örökségéhez.
