Amikor a nagy ajándék próbává válik
Oberlander Báruch rabbi a Bálák hetiszakasz különös alakjáról, Bileámról tanít: olyan nem zsidó prófétáról, akinek nagyságát a zsidó források is elismerik. Bileám valóban különleges látással rendelkezett, előre látta Izrael népének fennmaradását, és áldásai a Tóra legszebb mondatai közé tartoznak. Rási mégis felteszi a kérdést: miért adott az Örökkévaló próféciát egy ilyen gonosz embernek?
A válasz szerint a népek később hivatkozhattak volna arra, hogy nekik nem volt Mózesük. Mondhatták volna: ha nekünk is lett volna ilyen nagy tanítónk, ilyen prófétánk, mi is jó útra tértünk volna. Ezért adott nekik az Örökkévaló egy Bileámot, aki a prófétai képességeiben rendkívül magas szinten állt. A próba azonban éppen azt mutatta meg, hogy a nagy szellemi adottság önmagában nem teszi jobbá az embert.
Bileám nem felemelte a népeket, hanem rossz tanácsot adott: azt javasolta, hogy a moábita lányokkal csábítsák bűnre Izraelt. Ennek következménye tragikus lett, huszonnégy ezren haltak meg a járványban. A rabbi magyarázata szerint Bileám bukásának gyökere az volt, hogy a kapott ajándék eltorzította önképét. A prófétai nagyság nem alázatot ébresztett benne, hanem azt az érzést, hogy neki minden jár, ő különleges, rá nem vonatkoznak a szokásos határok.
A tanítás két irányba vezet. Az egyik: ha az Örökkévaló valamit nem ad meg, az nem feltétlenül hiány vagy büntetés. Lehet, hogy éppen így véd meg attól, ami elrontana bennünket. A másik: ha nagy ajándékot kapunk — tehetséget, sikert, befolyást, tudást vagy anyagi lehetőséget —, akkor különösen vigyázni kell, hogy az ne távolítson el az alázattól. Az isteni ajándék akkor válik áldássá, ha az ember nem önmagát nagyítja fel vele, hanem jóra, felelősséggel és szerénységgel használja.
