A vezető, aki a botban is meglátja a virágot
Oberlander Báruch rabbi Korách lázadásának lezárásából bont ki tanítást arról, mit jelent hinni az emberben. Miután Korách és társai megkérdőjelezték Mózes és Áron vezetői szerepét, az Örökkévaló újabb jellel mutatta meg, kit választott ki. Minden törzs fejedelmének be kellett adnia a botját, ezeket a Szentélyben helyezték el, majd másnap kiderült: Áron botja kivirágzott, sőt mandulát hozott. A többi bot változatlan maradt.
Elsőre ez egyszerű csodajelnek tűnik: Isten így bizonyította, hogy Áron az, akit a főpapi szolgálatra kiválasztott. A hászid magyarázat azonban mélyebb üzenetet lát benne. A bot száraz fa, látszólag élettelen tárgy. Az igazi vezető mégis képes meglátni benne a lehetőséget: hinni abban, hogy abból, ami most csak botnak látszik, még virág és gyümölcs is lehet.
A rabbi Jonathan Sacks gondolatát is felidézi a Lubavicsi Rebbéről: a Rebbe nemcsak Istenben hitt nagyon erősen, hanem az emberben is. Hitt abban, hogy minden zsidóban, minden emberben van rejtett erő, kibontakoztatható szentség, olyan belső tartalék, amelyet szeretettel, bizalommal és jó vezetéssel elő lehet hívni. Ez a vezetés nem lemond az emberről, amikor az száraz botnak tűnik, hanem meglátja benne a jövő virágzását.
Ezért fontos az is, hogy a történet végén minden törzs visszavitte a saját botját. Nemcsak Áron kiválasztása volt az üzenet, hanem az is, hogy mindenki vigye magával a felismerést: van potenciál. A zsidó vezető feladata, hogy ezt a lehetőséget észrevegye, erősítse, és segítsen az embernek saját legjobb formáját előhozni. Áron botjának virágzása így minden emberre vonatkozó biztatás: még abból is fakadhat élet, ami első látásra száraznak látszik.
