Isten az igyekezetet is látja
Oberlander Báruch rabbi Jom kipur előtt egy találkozást idéz fel a Rebbével. Egy ember elmondta, hogy felhagyott az imádkozással és a micvák teljesítésével, mert úgy érezte: amit csinál, annyira hiányos és tökéletlen, hogy szégyelli Isten elé vinni.
A Rebbe megkérdezte tőle, mivel foglalkozik. Az illető drága festményekkel kereskedett, és mesélt egy több millió dollárért eladott képről, amelyen egy fiú és egy lány sétált a vízparton naplementében. A Rebbe erre megkérdezte: miért fizet valaki milliókat egy festményért, amikor egy fénykép sokkal pontosabban ábrázolná ugyanazt a jelenetet?
A válasz az volt, hogy a festmény értéke nem a fényképszerű pontosságban rejlik. Az ember tehetsége, munkája, látásmódja és erőfeszítése teszi különlegessé. A Rebbe éppen ezt akarta megmutatni. Az Örökkévalónak vannak angyalai, akik tökéletesebben szolgálhatják Őt, mint mi. Tőlünk mégis a mi imánkat, a mi micváinkat és a mi erőfeszítésünket kéri.
Ez Jom kipur egyik fontos üzenete. Az ember könnyen megbénulhat attól, hogy nem elég jó, nem tud elég szépen imádkozni, nem teljesít mindent tökéletesen. A tökéletlenség azonban nem ok arra, hogy feladjuk. Sokkal fontosabb, hogy teljes erőnkkel igyekezzünk.
Jom kipur böjtje és hosszú imái éppen erre adnak lehetőséget: odafordulni az Örökkévalóhoz azzal, amink van. Lehet, hogy az ima nem lesz hibátlan, a figyelmünk sem tökéletes, de ha az igyekezet valódi, annak értéke van.
A festmény szépségét is az emberi kéz nyoma adja. A zsidó életben ugyanígy: Isten azt várja, hogy mi tegyük bele a saját munkánkat, szívünket és erőnket.
