A nyugdíj nem tétlenség, hanem új feladat
Oberlander Báruch rabbi a Beháálotchá hetiszakasz alapján arról tanít, mit jelent a munka, az életkor és a felelősség a Tóra szemléletében. A hetiszakasz a lévik szolgálatáról beszél: ők látták el a miskán, a pusztai Szentély körüli feladatokat, és amikor Izrael vándorolt, nekik kellett szállítaniuk a Szentély részeit. A Tóra azt mondja, hogy ötvenéves kortól a lévi „kilép a szolgálatból, és ne szolgáljon többé”. Elsőre úgy tűnhet, mintha ez volna a tórai nyugdíjkorhatár.
A következő vers azonban pontosít: az ötven év feletti lévi továbbra is segít testvéreinek a találkozás sátránál, őrzi azt, ami rájuk van bízva, csak a nehéz fizikai szolgálatot nem végzi többé. Vagyis nem arról van szó, hogy hazamegy és semmit sem csinál. A szerepe változik: már nem cipel, nem emel, nem ugyanazt a munkát végzi, mint fiatalabb korában, hanem őriz, felügyel, és mindenekelőtt tanítja a fiatalabbakat.
Ez nagyon fontos tanítás az ember életére nézve. Lehet, hogy egy bizonyos életkor után valaki már nem képes ugyanúgy dolgozni, mint harmincévesen. De ez nem jelenti azt, hogy nincs több feladata. A tapasztalat, a tudás, az évek alatt megszerzett bölcsesség önálló érték. Aki már nem tudja ugyanazt a terhet vinni, átadhatja másoknak, hogyan kell azt jól vinni.
A rabbi a teremtés történetére is utal: az Örökkévaló a hatodik nap utolsó pillanatáig teremtett, és csak a hetedik napon kezdődött a pihenés. Ez azt üzeni, hogy amíg lehet tenni valamit, addig tenni kell. Az élet nem pusztán létezés, hanem cselekvés: hasznára lenni a családnak, a közösségnek, az emberiségnek, és Isten világában értelmes feladatot vállalni. A tórai „nyugdíj” tehát nem visszavonulás az életből, hanem átmenet egy másfajta, érettebb szolgálatba.
