Minél nagyobb Isten, annál mélyebb lehet a bocsánatkérés
Oberlander Báruch rabbi a szlichot, a bűnbánó imák egyik fontos gondolatát egy hétköznapi példával magyarázza. Ha valaki az utcán futva nekiütközik egy másik embernek, természetesen bocsánatot kér. De nem ugyanúgy teszi ezt egy kisgyerektől, egy felnőttől vagy egy különösen fontos embertől. Minél nagyobb tisztelet övezi azt, akit megbántottunk, annál erősebben érezzük tettünk súlyát, és annál mélyebben kérünk bocsánatot.
Ez segít megérteni, miért kezdődnek a szlichot hosszú isteni dicséretekkel. Első pillantásra furcsának tűnhet: ha bűnbocsánatért imádkozunk, miért arról beszélünk, milyen nagy és kifürkészhetetlen az Örökkévaló? A rabbi szerint éppen azért, mert Isten nagyságának tudata mélyíti el a tsuvát. Minél jobban megértjük, ki előtt állunk, annál komolyabban tudjuk venni saját hibáinkat is.
A szlichot tehát nem pusztán a vétkek felsorolása. Először tudatosítjuk magunkban az Örökkévaló nagyságát, és ebből születik meg az igazi megbánás. Ugyanakkor van egy másik, ugyanilyen fontos oldala is ennek a gondolatnak: Isten nagysága nem szabad, hogy reménytelenséget keltsen bennünk.
Az ember gondolhatná: ha az Örökkévaló ilyen nagy, akkor hogyan bocsáthatná meg, amit elrontottam? A Tóra azonban azt tanítja, hogy ha az ember őszintén visszatér hozzá, bocsánatot kér, és elhatározza, hogy a jövőben jobban fog élni, akkor Isten megbocsát.
A szlichot ezért egyszerre vezet alázathoz és bizalomhoz. Mélyebben bánjuk meg a vétkeinket, mert tudjuk, ki előtt állunk, és közben biztosak lehetünk abban is, hogy az Örökkévaló irgalma nagyobb a hibáinknál. Ez ad valódi erőt a Ros hásáná előtti megtéréshez.
