A szeretet árnyéka: amikor Isten a szükségesnél is többet ad
Oberlander Báruch rabbi Szukkot ünnepének egyik alapvető kérdéséből indul ki. A sivatagi vándorlás negyven éve alatt három különleges csoda kísérte a zsidó népet: a manna táplálta őket, egy csodás vízforrás biztosította számukra az ivóvizet, és felhők vették körül a tábort, amelyek védelmet adtak a forróságtól és a sivatag veszélyeitől.
Szukkotkor mégis éppen ezekre a felhőkre emlékezünk az ünnepi sátorral. Miért nem a mannára vagy a vízre? Hiszen azok nélkül a nép életben sem maradhatott volna.
A rabbi szerint éppen ebben rejlik a válasz. Ételt és vizet az Örökkévalónak biztosítania kellett ahhoz, hogy a zsidó nép fennmaradjon. A felhők azonban már valami többet jelentettek: gondoskodást, kényelmet, védelmet. Isten nem elégedett meg azzal, hogy népe pusztán túlélje a sivatagot. Azt akarta, hogy védve legyenek, hogy ne kelljen fölöslegesen szenvedniük. Ez a szeretet egyik jele.
A szukká ezért annak emléke, hogy az Örökkévaló a szükségesnél többet ad. Nemcsak életben tart, hanem körül is vesz gondoskodásával. A sátor falai és teteje ezt az isteni szeretetet idézik fel.
A tanítás azonban kölcsönösséget is kíván. A zsidó embernek sem érdemes azt kérdeznie, mi az a legkevesebb, amit még teljesítenie kell. Eljövök Ros hásánákor, böjtölök Jom kipurkor, és ezzel letudtam az évet? Szukkot arra hív, hogy lépjünk túl a minimumon.
Ha az Örökkévaló bőségesen ad nekünk, mi is igyekezzünk bőségesebben adni vissza: szebb micvákkal, több Tóra-tanulással, nagyobb figyelemmel és örömmel. A szeretet nem a minimumot számolja, hanem mindig hozzátesz még egy keveset.
