A csoda, ami minden pillanatban jelen van
Oberlander Báruch rabbi legutóbbi tanításában személyes élményét osztotta meg: nemrég Krakkóban, egy háromnapos európai rabbi konferencia zárónapján járt először Auschwitzban. Ahogy elmondta, nem szomorkodni ment oda, hanem hálát adni a túlélésért, hiszen mindkét szülője a Holokauszt túlélője volt.
Ez az alkalom mély gondolatokat indított el benne: a Sulchán Áruch előírja, hogy ha valakivel konkrét csoda történt egy adott helyen, akkor ott áldást mond. Sőt, nemcsak az illető, hanem a gyerekei, unokái is, ha arra a helyre látogatnak.
Felvetődött benne a kérdés: miért nem hallani, hogy Holokauszt-túlélők vagy azok leszármazottai áldást mondanának Auschwitzban?
Konkrét csoda és rejtett csoda
A rabbi az izraeli askenázi főrabbit, David Lau rabbit is megkérdezte erről. A főrabbi megerősítette: valóban nem mondanak ott áldást. Ennek oka a halachikus szabály: az áldást akkor mondjuk, ha egyértelmű, konkrét csoda történt az emberrel – például ha egy rakéta rázuhant volna, de túlélte. Ha azonban valaki csak lehetett volna áldozat, de végül nem lett az – például egy perccel korábban odébb ment –, akkor nem mond áldást.
Auschwitzban is épp ez a helyzet: a túlélés maga hatalmas csoda, de nem egy konkrét eseményhez köthető. „Nem történt az, hogy egy adott pillanatban csoda által menekült meg az ember” – magyarázta a rabbi –, „hanem az egész túlélés, napról napra, egy nagy és folyamatos csoda volt.”
A minden pillanatért járó hála
Hazafelé a rabbi tovább gondolkodott: miért ennyire szigorú ez a szabály? Miért korlátozza a halacha az áldásmondás lehetőségét?
A válasz: „Ha minden alkalommal mondanánk áldást minden csodára, akkor azt sugallnánk, hogy a többi, hétköznapinak látszó pillanat nem Isten gondviseléséből fakad.” Valójában azonban minden lélegzetvétel, minden perc, amit élünk, maga isteni csoda.
Azért különítjük el a konkrét csodákra mondott áldást, hogy ne veszítsük szem elől: az élet minden pillanata hálát érdemel – nemcsak akkor, ha valami látványos történik.
A zsidóság él
A tanítás zárásaként Oberlander rabbi hangsúlyozta: „Óriási csoda, hogy a zsidó nép a Holokauszt után is tovább él, épít, és örömmel viszi tovább az életet.”
Nem minden csodára mondunk áldást a liturgia szerint – de minden nap hálával kell élnünk azért, hogy vagyunk, hogy létezünk, és hogy a zsidóság újra virágzik.
