Egy egyszerű látogatásból rendkívüli, életre szóló élmény lett egy olyan vezető mellett, aki a legváratlanabb kérdésekkel világított rá arra, mi számít igazán.
Ez a személyes visszaemlékezés egy különleges találkozást idéz fel a Lubavicsi Rebbével, amely nemcsak emberi mélysége miatt emlékezetes, hanem azért is, mert egészen új megvilágításba helyezte a közösség és különösen a zsidó nők szerepét az életben.
Háborús kezdetek és egy régi kapcsolat
A háborús években apósom, Borisz Gorlin együtt dolgozott a Rebbével, aki akkoriban még nem töltötte be ezt a tisztséget, hanem az előző Rebbe veje volt, és a brooklyni haditengerészeti kikötőben elektromérnökként dolgozott. Ebben a minőségében gyakran került kapcsolatba apósommal, aki szintén részt vett a háborús erőfeszítésekben.
A háború után megszakadt a kapcsolatuk és csak 1977-ben találkoztak újra. Jelen voltam ezen az eseményen, és ezt a történetet szeretném itt elmesélni.
Így illett a Rebbe szobájában tartózkodni
Abban az időben Upper East Side-i zsinagógánknak rabbira volt szüksége, ezért apósom úgy döntött, hogy ajánlást kér a Rebbétől. Időpontot kaptunk a kihallgatásra, amely előtt a Rebbe titkára eligazított bennünket az illő viselkedésről. Az elvárt menetrend a következő volt: belépés után meg kell állni a Rebbe íróasztala előtt, majd elmondhatjuk, hogy miért jöttünk. A válasz meghallgatása után pedig rögtön el kell köszönni. A titkár az ajtó kinyitásával jelzi, hogy távoznunk kell. Amikor az ajtó kinyílik, hátrálva illik kimenni a szobából.
Azonban semmi nem a terv szerint történt. Amikor ránk került a sor, a Rebbe az ajtóban várt, majd bekísért bennünket és nem volt hajlandó leülni, amíg mi le nem ültünk. Italt is kínált, majd jelezte a titkárának, hogy nem akarja, hogy zavarják. Őszintén örült, hogy ennyi év után újra látja apósomat, és látszott, hogy nem rövid látogatásra számít.
A beszélgetés, ami más irányt vett
A beszélgetést így kezdte: „Borisz, beszélhetünk oroszul, franciául vagy jiddisül, de a vejed ezeket nem érti, ezért beszéljünk angolul.” Így a további beszélgetés angolul folyt.
A Rebbe először a családunk felől érdeklődött. „Hogy van a lányod, Borisz?” – kérdezte, a feleségemre utalva. Majd konkrét kérdéseket tett fel a zsidó oktatásban végzett munkájáról – bár fogalmam sincs, honnan tudta, hogy ott dolgozik.
Zsidó nők
Ezután az Upper East Side zsidó közösségéről kérdezett, és az első, amit tudni akart: „Mit tesznek ott a zsidó nőkért?” Akkoriban még nem volt nőknek szóló tóraoktatás, így nem tudtunk válaszolni. A Rebbe azonban nem váltott témát: „Nincsenek női programok a zsinagógában?” Amikor meghallotta, hogy nincsenek, megkérdezte: „És mikvék? Hány mikve működik?”
Az igazat megvallva egy sem volt, és a nőknek Manhattan nyugati felére, a Lower East Side-ra vagy Washington Heightsba kellett utazniuk, hogy mikvében merülhessenek.
Azt is megkérdezte, hogyan tartjuk a sábáti istentiszteleteket, és mely iskolákba járatjuk a gyermekeinket. De a hangsúly egyértelműen a nőkkel kapcsolatos kérdéseken volt, ami rendkívül lenyűgözött bennünket. Megdöbbentő volt, hogy egy haszid rebbe számára ennyire fontos ez a téma. Később megtudtam, hogy ő volt az, aki létrehozta a Crown Heights-i csodálatos mikvét – és nemcsak létrehozta, hanem személyesen gondoskodott arról is, hogy mindennel felszereljék.
Egy felejthetetlen találkozás
A találkozónk körülbelül negyvenöt percig tartott, és mindkettőnk számára nagyon különleges élmény volt. Azt mondanám, életem egyik legnagyobb élménye. Találkoztam több államfővel, köztük az Egyesült Államok elnökével is, de semmi sem volt fogható a Rebbével való találkozáshoz. Semmi.
Mintegy tíz évvel később ismét találkozhattam vele.
A második találkozó előtt apósomat és anyósomat, illetve a feleségemet és engem teázni hívott a rebecen. Nyilvánvaló volt, hogy apósom és a Rebbe, illetve a felesége között különleges kapcsolat volt, mert amikor [a rebecen] meglátta őt, felragyogott. Ez a találkozó néhány hónappal a halála előtt történt; nagyon törékenynek tűnt, mégis rendkívüli erő sugárzott belőle, amelyet nehéz szavakba önteni. Nyilvánvalóan nagyszerű asszony volt. Ami azonban a leginkább meglepett, az az volt, hogy mindent tudott a tíz évvel korábbi kihallgatásunkról. Úgy tűnt, a Rebbe minden részletet megosztott vele és ő mindent megjegyzett.
Egy utolsó kérés és emlékezet
Nem sokkal ezután apósom megbetegedett és újra látni akarta a Rebbét, hogy áldást kérjen a gyors felépüléshez. De ekkorra már nem voltak magánkihallgatások. Anyósom azonban felhívta a rebecent és elmagyarázta a helyzet súlyosságát. A rebecen megígérte, hogy megpróbál segíteni. Alig öt perc múlva visszahívott egy időponttal.
Vasárnap mentünk, amikor a Rebbe dollárokat osztogatott jótékony célra. Mi álltunk a sor elején és egyenként beszélhettünk vele. Amikor apósom került sorra, hallottam, hogy a Rebbe emlékezteti egy közelgő jorcájtra egy nagynéni vagy nagybácsi kapcsán. Megdöbbentett, hogyan emlékezett ezekre az apró részletekre annyi mindennapi teher mellett.
Egy mondat, ami mosolyt hozott
Amikor rám került a sor, volt annyi merészségem, hogy ezt mondjam: „Miután találkoztam a feleségével, megértettem a mondást: Minden nagyszerű férfi mögött egy nagyszerű nő áll. Én találkoztam ezzel a nagyszerű nővel.”
Amikor a Rebbe ezt meghallotta, szélesen elmosolyodott. Úgy tűnt, nagyon örül, hogy elismerik a felesége nagyságát.
Olyan ember volt, aki mélyen törődött a nőkkel kapcsolatos kérdésekkel – ahogy első találkozásunkkor is világossá tette – és a nő, akivel nyilvánvalóan a leginkább törődött, a rebecen volt. A legszomorúbb kép, ami bennem él, nem más, mint ahogy a Rebbe a felesége koporsója mögött haladt. Katonás egyenességgel lépdelt, miközben a legfájdalmasabb kötelességét teljesítve kísérte a rebecent végső nyughelyére.
Biztos vagyok benne, hogy sokan mondtak kádist a rebecenért, ahogy később a Rebbéért is. Sokak számára anyát és apát testesítettek meg.
Jules Lassner (1922–2015) befolyásos üzletember és közösségi vezető volt Bogotában és New Yorkban. Az interjú 1999 januárjában, manhattani otthonában készült. Forrás: myencounter
A borítókép illusztráció.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.